Egy öreg költőnél nincs nevetségebb

Nincs nevetségesebb, mint egy öreg költő,
Versei díjából aligha költ ő,
Nem vesz ruhát, könyvet, nem is akarna,
Megjelenés, pompa régóta nem gondja,  
Csalódás nem éri, minden ismétlődik,
Kívülről fújja hazugok meséit,
Mert mindig mást kapott, mint amit ígértek,
Becsapták barátok, rokonok, testvérek,
Véget értek a hős konyhaforradalmak,
Nem is tesz senkinek többé fogadalmat,
Pár káros szokását nem adná semmiért
Hisz nélkülük élete fabatkát sem ér,
Lerázta magáról vágyak zabláját,
A halálát páran hiába is várják,
Kihűltek a tervek, éldegél a mának,
Csinos nők helyett megcsodál pár verslábat,
A zabkását unja, pipázik helyette,
Majd pár perccel rövidül unalmas élete,
Már úgy is túlélte magát és a korát,
Ha éjjel olvas, a napfényben álmot lát,
Az öregség, a vénség csodás szabadság,
Siker, karrier sem vonzza, érdekli,
A szegénységéből, nem rúgja ki senki,
Érti, mi a lényeg, elkerülhetetlen,
Mikor elmerül a szépség tengerében,
Vajon meddig őröl  a vén, dohos malom,
Meddig serceg tolla merített papíron,
Aranyba öntene pár maradék percet,
Asztalában szú, benne az idő perceg,
A környezete sivár, ingerszegény, kopott,
Mégis hálás érte, mit Istentől kapott,
Már rá sem hederít az alkalmatlanra,
A világa füstjét magából kifújja,
Szomjazva a múltnak kútja fölé hajol,
Nagyokat kortyolva tiszta forrásokból,
Lám, ily nevetséges a költő, ha öreg,
Kalapján kuncognak a huncut fellegek.

Közönyt színlelve egyet legyintene,
 Csak ne kínozná a makacs köszvénye,

Temetésbiztosítást kínáló alkony,
Csodás panoráma, a domboldalon
Ígérték, valaki olcsón elkapar,
Várhatnak kicsit, csak ne olyan hamar,
Az élete vége nem egy tragédia,
Függönyt le, finita la comedia.

2019. márc. 7.