Dacos szonett
 

Ki tiltja meg nekem, mint írom versem,
Hallgassanak sorvadt hitek, izmusok,
Felkent mágusok hiába papoltok,
Gondjaim hogyan kell rímekbe szednem.

Nem látok jelet, se földön, se égen,
Hazugság tengerén hullámzó szitok,
Jégszilánkból szikrát, tüzet csiholok,
Világok vibrálnak zárt börtönömben.

Most már hosszabb, nyúlik az éjszaka,
Néma a Tejút, porszem sem vagyok,
Galaxisomnak nincs egy jó szava
Hozzám, zárva az égi ablakok.

A hiányt betölti sötét anyag,
Kigyúl pár haldokló meteor,
Az Isten lezser, mondhatnám hanyag,
Nem látja, hogy bennem még élet forr.

/Önvigasztaló szonett/

Üres a zsebed, de szabad a szíved,
Nem mész fejjel neki kemény falaknak,
Örülsz annak a kevés jó falatnak,
Amit szerény sorsod elébed vetett.

Nem húznak mocsárba mohón a kezek,
Bankok és uzsorások fel nem falnak,
A mérték, türelem melletted vannak,
Szűk, de élhető a feszített keret.

Iszom a Nap fényét magamba mélyen
Egy homokra vetett kopott nyugágyban
Fanyar idő ízét a számban érzem
Hullámok mossák a partokat lágyan
Élnek és nyüzsögnek új medret ásnak
Az évezredek torlódnak keverten
A víz új partokat rakott magának
Hullám hullámon az emlékezetben

Gyönyörében fuldoklik a nyár,
Ferde száján csorog az ökörnyál,
Learatva az összes hektár,
Porzik már a felszántott határ,
Az ősz édes gyümölcsöt kínál,
Almával tele minden kosár,
A szőlőről csorog édes nektár,
Mézétől terhes a sok kaptár,
Telt magtáron kattan a vaszár,
Idén sem rosszabb a tavalyinál.

Lankad az akarat, fogytán az erőm,
Átcsapott rajtam a gyilkos gaztenger,
Vedd Te át sorsomat Uram, Teremtőm,
Sodródó porszem a gyenge ember,

Nyár jön nyár után, nap követ napot
Meze István

Napos vagy esős nyarad tovább áll mind,
Fonnyadt rózsakertet, hagy nekem hátra,
A szél szemembe lágy virágpollent hint,
Ne figyeljek oda az elmúlásra.
Egyre népesebb a földalatti világ,
Ahol nincs fény nincs szín, nincs hang és nincs virág.

Köztes állapot az élet
Mezei István

Gondolattöredékek apák napján a médiáról, médiákról, manipulált médiumokról, rólunk

Már régen e kies partokra vetődtem,
 berendezkedtem, szépen, vélten élhetőn,
kényelmesen, megfürdőztem a kéjekben
szelíden, volt szeretőm, lett is háztetőm.

Valami mégis űzött, folyton mardosott,
hogy előttem áll még egy fontos feladat,
 a megszokás vagy az akarat megkopott,
nem tudtam legyőzni a lágy hullámokat.

   Ma elszorult a szívem arra a gondoltra, hogy valamikor szerettünk vonatozni, és ma félve szállunk fel rá.  Fonyód Kaposvár között már csak egy-két piros kocsira töpörödött az egykor öt-hat vagonból álló szerelvény, mely Lengyeltótiig meg sem állva araszol át a haldokló tájon a tőzeg feletti töltésen. Pattognak alattunk a talpfák, a sínek meg a krampácsolók csákányai után sírnak.

Egy kis előzetes

Egy senki gondolatai június 3-án

Előrevetítem: polgári és nemzeti érzelmű vagyok, ezért szólok a Nemzeti Összetartozás Napján a bennünket sorvasztó belső Trianonról.

Súlyos a gondolat, könnyű a rím,
üljetek le mellém barátaim.