Már ne tégy több jót velem illatos Május,
csak telepedj padomra, mellém délután,
a szegényes örökség, alamizsna juss
jutott, mit elém vetettek fukarul és sután.

Ne tégy jót velem, és ne ölelj, ne szeress,
a szépséged, jóságos fájdalmat okoz,
 utcámban nem jár más, néha a szemetes,
pár apró, feladat, mi olykor feloldoz.

Virtuális kesergő

Keserű pohárban az utolsó cseppek,
lelkemet nyomasztó élet- hordaléka,
 sötét bugyraim már szeméttel megteltek,
elrejteném őket feledés-lomtárba.
Mint ahogy félre dobtak már engemet is,
Divatos fertőzés a feledés szepszis.

Csak zárvány, törékeny légburok..
Mezei István

Tegnapok vihara ma is itt van velem,
a honfoglalóból leigázott leszek,
recsegnek, ropognak délen a limesek,
mert minden napom sorsdöntő történelem.

Tavaszt várva
Mezei István

Piramisok üzenete
5000 éves kőfelirat

Tépelődve, mégis elfogadva

Majd halkan lépj át ama éjszakába,
Mikor a Semmi ajtaját kitárja,
Ne zavarja lelked a porladó múlt,
Az erény, bűn belőled már rég kihullt,

Keserédes titkok őre maradtam
egyedül, rájuk aranyló ködöket
bocsátok, az Úr teremt, ember temet,
a csonthalom ropog mélyben alattam.

Visszatérve a másik önmagamból
Széles, járható utakon lépkedek,
Sokat plagizáltam már a másiktól,
Szűk rácsok közé szorítom a teret,

Mezei István

Gazdagon is légy
szerény, szegényen őrizd
meg méltóságod.

Elhunyt bátyám emlékére
Gyászolom.

a kevés boldogságot kis örömet
gyászolom azt is ki meg sem született

Virrasztó éjszakák a foglyotok vagyok
Száguldanak fenn a vén álló csillagok
A filmtekercs fejemben kattogva pereg
Törölném magamból a kínzó képeket
Sajnos nem tudom mert az álom elkerül
A homályos vibrálást nézem egyedül
E néma drámának plafonom a vászon
Hangok nélkül ködlik szürke februárom
Özönlenek a fekete-fehér képek

A kutya ugat, a karaván halad,
hamu alatt izzó harag és parázs,
más mágia kell ide, egy új varázs,
 hiteltelenek a mondatok, szavak.

Nem puhánynak való ország, ahol élek,
Hazudtak az álmok, becsaptak a fények,
Óvni kell magunkat csaló önmagunktól,
Repedt a harangunk, már a kolomp sem szól,

Lassabban járok, mégis csak célhoz érek,
egyre többet értek, kissé nagyot hallok,
már nem vezérel ösztön, az önös érdek
az érzékek hiába vonnak rám hálót,
szórakozott lettem már-már felületes,
és romlik a rövidtávú memóriám,
mégis senki előtt se legyen kétséges,
átlátok az aranyból szőtt, lyukas szitán,
csak szemüveggel tudok olvasni, írni,