Csupán porszem lehetsz a sivatagban,
Hol magadat keresed lankadatlan,
 A végtelen vizekben egy sós könnycsepp,
Smaragdzöld fű, mikor hűs eső esett,
Felkúszó pára a felhők szegélyén,
Üres büszkeséggel hősködő szegény,
A semmi sem lehetsz, mégis a minden,
Két kézzel turkálhatsz hatalmas nincsben,
Emberként is csak araszoló hangya,
Rajongva, taposva, magadra hagyva,
Mindennek kezdetén, valami végén,
Ismételhetetlen, vibráló élmény,
Toll villan kezedben, nem éles szablya,
Testté és lélekké ketté szakadva,
Mit ér a munka, ha nincs benne haszon,
Kegyelem kenyere az asztalodon,
Névtelen szolgája völgynek, hegyeknek,
Veszélyben vergődhetsz, mégsem  keresnek,
Voltál szegénynek, vagy gazdagnak fia,
 Átkarol lágyan a melankólia,
Forgó színpadok, változó kulisszák,
Az évtizedek véred mind felisszák,
A sivatagban csak csillogó porszem,
Homokviharok zizegnek szívedben,
A sárban hempergő, kopott sírkövek,
Emléked feledik, akár csak neved,
Körötted lárma, eget verő zsivaj,
Egy szárnycsapás maradsz, szomorú sóhaj,
Ez lesz a legtöbb, mit végül elérhetsz,
Szónoklatok helyet szüntelen kérdezz!  

2018. 04. 14.