Köztes állapot az élet
Mezei István

Tollam kopott már, a gondolatom fehér,
Egy pontban mit írok a végtelenig ér,
A szavak, mondatok igazolják sorban
Talán egyedül, hogy én is ember voltam,
Cél, okszerűség, feladat, az értelem:
Hiába kérdezi kétkedő énekem,
Az albérlőm lett egy kis sündisznó család,
A létük öncélú, mert az élet csalárd,
Így újra népes lett üres kutyaólam,
Társas lény lettem, mert eddig magam voltam,
Nincs nagy igényük, elég egy moha- fészek,
E pontból érzik a végtelen egészet, 
Odafenn ragyognak a kancsal csillagok,
Az anya rám nézett, gombszeme csillogott,
Csiga, macskatáp, vagy pár szem keserű meggy,
Megvan a vacsora, nekik ez egyre megy,
A végén egy utolsó, hosszú szoptatás,
Mit nekik világvég, a végső kihalás,
Az öt malac alszik szép, rendezett sorban,
Morgás , szuszogás a kopott kutyaólban,
A fészek melege kihűlt szívemre ül,
Ezen a nyáron már nem leszek egyedül,
Szeretet áramlik egy eldugott pontból,
Életek érnek a köztes állapotból.

2018. 06. 28.