Szonett

Bánatrácok és mélyülő barázdák
Homlokodon, szemed búját nem tudom
Megszokni, néha vigasztal az álom,
Várom az enyhet, az emberi csodát,

Amit már az istenek szeme sem lát,
Elszomorít minket is, nincs nyugalom.
Már bennünk, lelkünkön fekete korom,
Lásd meg a fényt itt, és ne csak odaát.

Együtt éljük, és szenvedjük e zord kort,
Vedd hát serlegem, mert még szeretet korty
Csillog az alján, nyisd ki ajkad kelyhét.

Minden kísérlet hasztalan, hiába,
Hogy rátaláljak békés lagúnánkra,
Vízén nyugalom várna az öröklét.

2016. nov. 7.