két csend között
ragyog a végtelen
 

Szonett

Mit sem gondolva másra, a világra,
szerelmi-csatánk a hajnalokba nyúlt,
éjszakákon át csak nekünk tombolt, dúlt,
gyümölcsbe fordult bimbózó virága.

Hol volt, hol nem volt, túl a hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is, ott ahol a kurta farkú kismalac túr élt egy király a fiával.

Hatalmas sas szeli át a horizontot. A hegyek és erdők fölött kémleli  a tájat, a gyönyörű fák,  magas sziklák között, melyek fölött sötét felhők gyűlnek és nagy viharra készülődnek.

/ Avagy tartás és önbecsülés fontossága és hiánya/

ha már tavasz

Édes jó apám
Mily örökséget
Hagytál rám
"Jobb lesz egykor neked"
S most vitatkoznék veled

Ha a félhomályban a tóhoz lemegyek,
az álmatlan éjszaka még kötne, fogna,
de leereszkednek hozzám a kék hegyek,
áldásuk adják a zarándoklatomra.

mosolyra hívlak benneteket :))

A színesen vigyorgó plakátok alatt
éhes csecsemő sír, mint koldusporonty,
az anyja egy koszos kukából kapargat
életet, a pólyája szennyes, tépett rongy.

a fényhez odabújnak

Míg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem a fájdalom, Téged annak
hiánya űz halálra,  örök tél,

Mit most elmesélek 
Szomorú történet, 
Valós, pedig hinnéd, 
Ilyen nem történhet. 

Mikor megszülettem, mindent tudtam,
de nem tettem a szebbért, a jóért,
maradjon a világ, úgy ahogy van,
féltem a nagy, láthatatlan hóhért.
Nem szóltam, írtam, nem kiáltottam,

Mikor szívedbe megnő
A kilátástalan fájdalom
Mikor úgy érzed nincs irgalom
Mikor nehéz súlyt cipelsz válladon
Mikor minden összeesküdött ellened

Mint a tavasz virága
Nyiladozol szépen
Szívem boldogsága vagy
Én gyönyörűségem
 

Tavaszi szél te láttad Őt, 
A hős forradalmár költőt.