Egy kedves történet, melyet kaptam, és most tovább adok Nektek.

...Ali Nafta tragédiája...

Felettük gyertyaláng nem fénylik,
Csillagfény hull rájuk, azt nézik,
Mért lett így, soha meg nem kérdik.

A szépségben a még szebbet kerestem,
és a tudásban a még újabb tudást,
az egészet akartam tenyeremben,
űztem, szüntelen magamat és folyvást.

...erről írtam levelet...

Miért kínoztok és mit kértek számon
tőlem, sziklás századok vándorától,
ki vonszolja magát vízen, aszályon,
vijjogó vádatok szívembe markol,
nem vidítja kedvem se a mámor, se bor.

Sír az erdő, és a táj,
Keresik a hósapkát.
Hótakaró hiányzik,
De a föld még nem fázik.

Emlékezzünk a doni áldozatokra, akik ma hetvenegy éve életüket adták a hazáért! Legyen nekünk példa helytállásuk, és kitartásuk. Ha csüggedünk mindig jussanak eszünkbe, hogy Ők megpróbálták a lehetetlent is. Hazaszeretetük utat mutat nekünk. Szívünkből soha ne hunyjon ki az emlékezet kicsinyke lángja, és ne feledjük Őket!

a kupavári monostornál

Ismeretlen forrásból, de nem tudtam nem megosztani veletek!

Az évek csontkeze lassan felém nyúl,
már pereg előttem hónapok neve,
olykor csak szelíden, máskor meg vadul
tör rám testem, de megküzdök vele.
A sejtek nem felejtik, ki voltam én,

Igen zavaros a hajnalok szeme,
ömlik reám a kétes szenzáció,
rossz a ritmus és hamis a zene,
hazudik az írás, a kimondott szó.
Becsapott a múlt, szédít a jelen,
de az ember benne már el nem merül,

Utamtól sárosan én, pornak vándora
hasztalan fürkészem a dolgok lényegét,
közben meddőn bimbót bont a tulipánfa,
bár tudja, megfagy fölötte még az ég.

Ne fintorogj, te sors!
Hagyj most már békén!
Nem akarok mást,
Csak a  békén hagyást!

Most már mindenki szeret
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet
kenyér a közeli a boltból
csitította volna éhedet
kivetett magából a hazád

A gyermekkor sebes szekerén,
jóval onnan életem delén
rohantam felétek, vagy ti felém,
leveleken rezgett fény és remény.
Ne fussatok büszke jegenyék,
nélkületek már nem kék az ég,

Egyszer régen a messzi virágos réten, de még a kis virgonc, kacskaringós patakon is túl, élt egy picinke színes szárnyú pille. Egésznap boldogan repdesett a virágok felett, és hallgatta a közeli fákon lakó madarak vidám csivitelését.