Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Titok 8.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Az utiköltségekre, vonatjegyre, hajójegyre való pénzzel volt egy kis gond. Mikor utaztak haza Amerikából, hoztak magukkal egy jelentős összeget, de olyan időben jöttek, mikor megtízszereződtek a költségek, és így már alig maradt pénzük. Éhen ugyan nem haltak, hiszen volt házikójuk, a két év alatt a fiatal üszőcske leborjadzott, és a bikácskát kihízlalták, eladták. Meg a föld, amit vásároltak a szülők, az is jól termett a két év alatt, tehát megvolt a mindennapi kenyér. Mégis a szülőknek újra segíteni kellet, hogy Annus 1922 márciusában elhagyja szülőfaluját, és most már a gyermekeit is, hogy Clevelandba utazzon. Kicsit szégyellte is magát, hiszen mikor először utazott Józsival, félelem volt benne, most meg vágyakozás.

    A gyerekekkel nem volt baj. A Dódira már nem illet a Kis Dódi név, mert a maga 11 évével elég magasra nőtt fiú volt. Mivel kicsit később kezdte az iskoláit, most volt harmadik osztályos. Az osztályában mindég a legjobban tanuló, de legcsintalanabb nebulók közé tartozott. A két nagyapja csak azt nem nézte jó szemmel, hogy még a többi ő korabeli fiúkat érdekelte a gazdaság, addig Józsi bolondja volt a gépeknek. Mióta életében először látott gőzmeghajtású cséplőgépet, ő mindég csak „gépészt“  akart játszani a többi gyerekkel. Ha véletlenül a falujukba tévedt egy automobil, ami lassan itt sem volt már ismeretlen, Dódi képes volt utána szaladni egészen a falu határáig.

A kis Erzsike most volt első osztályos. Szeretett iskolába járni, jól is tanult, de még jobban szeretett Zsuzsa mamával, ahogyan mindkét gyerek elnevezte a nagynénjüket, minden házi munkát végezni.

Annusnak most sokkal könnyebb volt kiutazni, mint mikor 1919 ben jöttek haza. A vonatok, ha késéssel is, de közlekedtek, és a hajóutat is sokkal könnyebben viselte. Talán már megszokta, és nem lett tengeri beteg, mint máskor.

Márciusban kiutazott, de már április közepén jött tőle levél, meg kétezer dollár is. Írta, hogy a Grossman bankba betett pénzüket visszakapták, ebből küld egy összeget, hogy legyen a gyerekek költségeire, meg talán még egy kis föld vásárlására. Kicsit homályosan célzott arra, hogy maradna még Cleveland-ban, mert valami jól jövedelmező munkát talált. Talán egy fél év múlva utazik maj haza.

     „Mit gondol ez az Annus...!“ Méltatlankodott az édesanyja.  „ Szegény Zsuzsának van  elég  dolga,  a követtkező farsangra össze akarnak házasodni az Imrével, nem lesz neki ideje még a Dódival, és Erzsikével is foglalkozni.“

Zsuzsa egy kicsit sem panaszkodott, szívesen foglalkozott a gyerekekkel, és a vőlegénye Imre is természetesnek vette, hogy Zsuzsa a gyerekek pót anyukája. A gyerekeknek pedig nem is hiányzott az édesanyjuk. Erzsike ugyan néha rákérdezett, hogy mikor jön már haza a „amerikai“ anyukája, de Dódi még meg sem említette.A gyerekeknek annyira természetes lett, hogy Zsuzsa mama az ő anyukájuk, hogy Annusra csak úgy emlékeztek hogy az „amerikai“ anyukájuk.

Első hónapokban mindég jött levél Annustól, mindég tett bele egy kissebb összeget, érdeklődött a gyerekek iránt, de a hazajövetel időpontját egyre halogatta. Már itt lett a farsang is, amikor a szülők biztosra vették hogy már akkor Annus itthon lesz, mégsem jött haza. Ez kicsit Zsuzsának is rosszul esett. Nem azért, hogy a gyerekekkel kellett törődnie, de bízott benne, hogy nővére is ott lesz az ő lakodalmán. Egy jó dolog volt abban hogy Annus még nem jött haza. Így egyenlőre a fiataloknak nem kellett új ház után nézni. Érdekes módon a gyerekek újra egy teljes családba kerültek . A Zsuzsi mama mellé ott volt most már Imre is, akit nem neveztek ugyan apának, de mindég úgy tisztelték, mint édesapjukat.

A nyár végén még jött levél Annustól, de ez után két hónapig semmi. A szülők már nagyon aggódtak, mikor szeptember végén Boris néni írt levelet. Megírta benne hogy Annus, amióta vissza jött Cleveland-ba, egészen más lett mint régen. Már hallani sem akart arról, hogy az egyszerű falusi ruhákban járjon, még a régi ismerőseivel is igyekezett megszakítani a kapcsolatott. Mikor ezt Boris néni szóvá tette, elköltözött valahova, és csak ritkán látogatta őket. Két hónapja pedig teljesen eltűnt. Senki nem tud róla semmit. Mintha a föld nyelte volna el.

Így a két félárva gyarmekből árva gyermekek lettek. De szerencsére ők ebből nem éreztek semmit. A kis zsúpfedeles házban laktak Zsuzsi mamával és Imrével. Később lett két testvérkéjük is, a Lajcsika és Andráska.  Lassan Imre átvette az egész gazdaságot az öregektől, és gazdálkodott az övén is, meg a gyerekek földjén is. Még otthon is úgy mondta: „Ma a gyerekek földjére megyek dolgozni.“ Ha nem győzte, még napszámosokat is tudott fogadni. Elég jól ment a soruk.

A gyerekeknek nem hiányzott Annus, és a Józsi szülei is régen belenyugodtak, hogy a menyük eltünt Amerikában-talán meg is halt. De Annus szülei nem tudtak abban megbékélni, hogy lányuk, unokájik édesanyja csak úgy eltünt.  Boris néni Clevelandban ugyan már nagyon öreg volt, de még mindég ő volt a kint élő családtagok mozgató rugója, és ő volt az, aki az óhazában maradt rokonokkal tartotta a kapcsolatot. Annusról évekig csak azt írta, semmit sem lehet róla tudni. Végre úgy tíz év után azt írta, hogy talán tudják, mi van Annussal.

 

Folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom