Versmorzsa

Üszkös várromok
hős szellemek homok és
múmiák nélkül.

Agyunkban hibbant-kék távlatok mámora,
szemeteskocsink még tengelyig a múltban,
hazugságok karcolnak most lankadatlan,
azt kell hallgatnunk hogy nekünk milyen jó ma,
a fájdalom öntözi testünk lombjait,

     / Mert mi maradunk /

Havas tájak, erdők, hegyek,
Szívem vágya vagytok nekem.
Hol nem jártam még sohasem,
Szívem epedőn telne veletek.

Vers hangosan.
A cikk egy hangfájl hivatkozást tartalmaz, rákattintással lehet lejátszani.

Én a dérlepte réten sétáló férfi,
a fagyott fűnek, zúzmarás dombnak dalom
adom, mint akinek van még mit remélni,
omló partokra bátran felkapaszkodom.

A kies tengerparton némán ül két bölcs kő,
lábuknál hullámok, felettük az idő.  

A szociális otthon igazgatója találkozik az utcán Gyurcsány F.-el, és elpanaszolja neki , hogy megélhetési gondok miatt sajnos el kell adniuk a televíziókészüléküket.

Míg gyermekként örülni, ünnepelni tud,
bár tudja, elvesztette már rég az édent,
és sokszor úgy érzi magát, mint a kivert
kutya, de mindig van előtte új kiút.

Sokszor a torkunkon akadt a szörnyű múlt,
sok volt a szegény, de kevés a nyomorult.
Élet kelepelt a roskatag kéményen is,
csak katarzis volt, és nem tragikus krízis.

Vajon  lehet, ki a csendet szóra bírja?
Éltető nedűként, sziklából fakasztván.
Vágyaknak betűit út porába írva,
vándortarisznyáját vállára akasztván.

Legújabb mesém a karácsonyfátok alá sok-sok szeretettel. Áldott, békés Karácsonyt kívánok minden magyarerősnek!

            Decemberben van hozzánk legközelebb a nap, de alacsony horizonton jár, és delel.

Szavad

Mindenkinek szeretettel boldog ünnepeket

/ Lénárdos haiku /

Szépséges arany, ostyatartó, szent kehely.
Az Úr mint kisded, öleli lelked,
mert most nyilt ki egy rózsa a szereteted.

Keresnem kell az utat, 
Melyet Isten nekem mutat.
Keresnem kell, de nincs erőm…
Vezess, tovább Uram!

Ez a vers több, mint egy érzelmes szonett,
üdvömet hajdan szerelemtől vártam,
kitártam a szívemet nyíltan, bátran,
aztán a szépség, a csoda odalett.

Mikor már a hegyek mélye is kiég,
és túl leszünk majd e véges életen,
elveszti minden majd ízét, színét,
hol leszel Te, és hol lesz az én helyem.