Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Három és fél év IV.

Marika Lovász
Marika Lovász képe

 

 

A fél év

   Kapcsolatunk révén sok személyes dolgot elmondtak nekem. Akkor én már felnőtt voltam, lehetett tudatosítani bennem, hogy ők kicsodák. 
Frici bácsi zenetanszakon és dirigensi tanszakon is tanított. Nagy nevű, máig létező zenekar igazgatója, zeneprofesszor.
Vera néni A Magyar Állami Hangversenyzenekar magánszólistája volt. Tanított az Akadémián, korábban  egy nagynevű vonósnégyes tagjaként bejárta a világot. Érdemes művész.
   Mindketten zsidó emberek voltak.  A háború alatt munkaszolgálat, Auschwitz - másokat ott nyomorítottak meg - olyan mély nyomot hagyott bennük, hogy nem akartak gyermeket vállalni.  Aztán sok év után Vera néni Beethoven IX. szimfóniája után döntött úgy, hogy legyen örömóda. 
     Rendkívül fegyelmezett, komoly emberek voltak, hatalmas tudással.
    Olivér a náluk töltött három és fél év alatt többet tanult és kapott az élettől, mint eddigi közel tizennyolc éve alatt összesen. Egy, a lakásukon készített rádióriport után hamarosan el kellett válnunk. Az mégse járta abban a jó kis szocialista rendszerben, hogy "cselédet" tartsanak. Nem várhattuk meg, amíg leérettségizek, és olyan szakmát szerzek, amivel irodai munkát kaphatok, mert féltek.
   Továbbra is figyelemmel kísérték utamat. Amikor megkezdtem tarifőri munkámat, és lakásom is volt, elszakadtunk egymástól. A rádióból hallottam, hogy Vera néni meghalt. Azonnal hozzájuk siettem. Rezsőkém zokogott, vele együtt én is. Eszembe jutott, amikor otthon voltunk, édesanya azt mondta: Veronkám, én már nagyon beteg vagyok.
Vera néni nem szólt, csak ledőlt egy kicsit pihenni, mielőtt visszaindultunk. És hamarabb meghalt, mint az édesanyám.
   Frici bácsi olyan fájdalmas, meleg szeretettel ölelt magához, amilyenre mindig is vágytam az apámtól. De ő még édesanya halálakor sem ölelt meg.
  Furcsa erre gondolnom, mert még azt is ők tanították meg, mikor, és miképpen kell kimutatni az érzéseimet. Azt mondja Olivér, hogy ő lesz az utolsó, aki követ dob a zsidó emberekre. Azt mondom én, én soha, de soha. Rezső tudja, hogy hol talál, ha szüksége lenne rá!
Nevüket haló poraikban is áldom. Most és mindörökké.

Rovatok: 
Irodalom