Reggel van, nyári pirkadat.
Kórházban vagyok – egy adat.
Fejemben munkál az adag
gyógyszer, mit este osztanak.

„Előttem vegye magához!” –
szólt rám a nővér. Tán átkoz
magában: munka, míg áthoz
tálcán némi gyógyszert.„Lábhoz!”

Értem már: vár rám a méreg.
Reggelek – bennük remélek
tiszta és friss agyat. Tényleg
mi lesz, ha elmém fakéreg

szintjére süllyed, s úgy beáll –
akkor hogy látom: mi reál,
s mi szellemi? Ez a felár,
élet ára, mit bűn kreál?

Lelketlen a rendszer, ami
képtelen lett meghallani
a sikolyt – fájnak karmai.
Kémia-harc dúl: oly mai.

     Gyula, 2015. 07. 15.

                          Csorba Tibor