Ma reggel szóba került, hogy az iszapkatasztrófa károsultjai, és áldozatai közül az egyiknek megítéltek kártérítésként 32 millió forintot.

Nem vagyok több csak egy halk hang,
szomorú, játékos giling-galang,
nem volt soha részem dicsőség, rang,

„ Ne lopj!”

...carpe diem...

Mécsesünk lángokat meghazudtoló
fénye, tüze messzire világít,
mert végül mindig győz a jó,

Íme a következő történet. Fogadjátok szeretettel.

A mindennapok köde gomolyog,
szívemben rebbennek, mint verébrajok

Kedves olvasó,
Ki itt vagy velem.
Köszönöm neked, hogy
Időm veled tölthetem.

(Télfélő őszikék)

A novemberi alkonyat
már pusztít és felforgat,
mint a gond az arcomat,
de velem a dac, akarat.

...álmok és vágyak...

Egyik kedves írótársam ihlette ezt a kis történetet egy bizonyos vizsgamunkájában, tanulmányában. Szeretnék egy vidám perccel magam is hozzájárulni jó közérzetéhez.

Magamban kútjaim mélyítem szüntelen,
hogy szomjazó lelkemet vízével hűsítsem,

most ebben a novemberi gyászban
tavam partjain botladozva sután
beleszédülve az embernélküli tájba
vágyva a Nap melege után

Most, mikor már nem forrón lobog bennem
a szerelem, sosemvolt, szép vitorlám
elhagyom, testem karolja száz hullám
hátán hullám, az egyetlen kegyelmem.

Réges-régen, talán senki sem tudja mikor, volt egy dúsgazdag ember. Annyi pénze volt, mint égen a csillag, és réten a fűszál.

Szín hatalmával rám telepszik az ősz.
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék. Szakadt a kabát,
bogarak hada, avarban turkál.

(Novemberi őszikék)