A hegyektől kapott bazalt szürkeség
mosolyok partján kétszáz kurta éve
színt vált felette szeszélyesen az ég
megkopott bárkám is itt ért a révbe
az északra néző büszke sziklafej
tör a télben az acélos jégtáblát
a viharban a tajték forr mint a tej
itt nem bántanak fagyok kánikulák
odakinn a vízen a ciklon öldököl
a vitorlázók anyaölt kutatnak
békét és nyugalmat nyújt a kék öböl
otthont szerelemnek szelíd kalandnak
terméskövek oldalán lehevertem
ahol ölelkezett épp egy ifjú pár
a kéjtől kábultan aztán leverten
vakon észre sem vettek engem talán
a lámpák fényénél magány pecázik
nem várja teríték gazdag lakoma
inkább koplal itt hajnalhasadásig
övé a napkelte aranyló csoda
a móló sírköve mint végső delej
itt indult és ért véget a hajóút
mert nekem teremtetett e kedves hely
életem perében dombok a tanuk.         

2014.