Freud óta tudjuk: a kéj a küldetésünk.
A művészet csupán kéjelgés hiánya,
ezernyi tettünk csak ócska pótcselekvés –
ez állítás száz év kételyét kiállta.

Közben születtek új ideák, úttörő
iskolák, s a lelket üldözőbe vették.
Létezését gonosz izmusok tagadták,
de mind csak gyötörte, s akarta vesztét.

S aztán belesimult szürke hazugságba,
amit egy évszázad nyesett, formázott
hasábok rendjébe – remélve, hogy altat –
a lélek csak várt, miközben ronggyá ázott.

A lelket – nem tudni, hol lakik – hát űzik:
szívtől agyvelőig szinapszisok között.
Mily tett volt az elektrosokk – barbár próba,
s így hazug a hipnózis a látvány mögött.

Tudomány, vagy ügyes, győztes sarlatánság?
A lélek doktora hős terapeuta,
vagy vényíró nyomda, ki pirulákat ír?
Lelket simogat, vagy rejtett „mega” buta?

A beteg itt csak betegebbé válik,
maga a hely, a társak „üvöltő szelek” –
ha belépsz a kapun, búcsúzz a lelkedtől:
megfosztanak tőle a pitiánerek (pszi..)!

Gyula, 2015.07.13.

                                    Csorba Tibor