Befagyott már tavam, kertvégi pocsolyán
jéghártya feszül, és ellopott korcsolyám
verseket karcol rá, óceánnak láttam
rég a kacsaúsztatót, most sár alattam.

A világ szobámba visszazsugorodott,
fagyban, szürkeségben minden oly megkopott.
Bennem szán siklik, lovak csilingelnek,
köszönök embernek, üzenek Istennek.

Ha szorong a szívem, szomorúság lep el,
melegít a remény, a tiszta hólepel.
Csillaggyertyát gyújt az égi karácsonyfa,
olvadó napjaim egy halomba hordva.

Ünnepek után, az ismeretlen előtt
élesztem a múltat, bogozom a jövőt.
Kiszáradt patakom, befagytak tavaim,
száguldok az évek csengettyűs lovain.

A nádas bőre fakó, rajta semmi szín,
de élet van benne, olvad most odakinn.

2015. 01. 09.