Megállok, s elmerengek
és hallgatom a csendet, 
agyamban halkan neszez
egy kósza gondolat, hogy
miért e bódulat idebenn,
 ha itt van a csend velem?

Csendembe beengedlek,
megosztom Veled szívesen,
s a világ majd színesen
tárul elénk, miénk a Föld,
miénk az ég, ha itt vagy
szerelmem velem csendben.

Neked adom e csendet,
mely halk ódákat zengett
rólunk, értünk. Megértük,
hogy nem kellenek szavak,
elég a gondolat, s érezzük:
szerelmes csendünk
még élünk, miénk marad.