Az eresz alatt ült,
nézte két korty között
a csillagokat, és
az ifjú est mesés
neszét.

Láttam, amint görnyedt
lugasunk harmatán
megpihent szeme
élénk tekintete.
S, hogy a pergő percek után
bársonyos alkonyt
szőtt az idő;

messzebb már az árnyak
játszottak vele,
s az esti tájnak
dallamos árnyai
ölelték magányát.

Csak ült csend-nyomottan.
S mikor már az est is
ott ült mellette,
remény mosolyával
lassú álomnak dűlt
gondterhelt jó Apám.

Salgótarján, 1969.