Szonett 65.

Ránk tört a forróság, a rekkent hőség,
De miénk a nyár, miénk az aranytál,
És Te újra hívtál, kedvesen szóltál,
Ezüstbilinccsel köt hozzád a hűség.

Feléd fordultam, hiszen nem késő még,
Köröttünk táncol a virágpor, és száll,
Kibontod hajad, és összeér két váll,
A gyönyörből nékünk soha nem elég.

Mint fehér vászon a bőröd simogat,
A férfi vénen is gyakran ingatag,
Szemed pajzán fénye újra vágyra hív..

Ahogy átölellek szelíden, vadul,
A pipacs szégyenkezik, és elpirul,
Már örökre szolgád e megperzselt szív.