Hatalmas nagy kerek alma,
alig fért kezembe,
kisebbedet egyre jobban,
s ezt én nem értettem.
 
 

Ahová már csak néha szűrődik a fény,
vizekig hajló, szomorúfűzfák alatt
mosom az iszapot életem fövenyét,
rostálok homokot és fekete sarat.
Amit a sors és a korom összehordott,
szitálom szüntelen aranyat keresve,

5.

Verseinket rímekbe faragva,
A rohanó utókorra hagyva.
Csendesen, a fejemet lehajtva,
Suttogok, a lehulló avarba.

  Negyed évszázad… az ember életének egyharmada, amióta elmentél. Kísértelek utolsó utadra, fel sem fogva, hogy már nem látlak többé. Csak a hiányt éreztem, hogy többé nem hallom a hangodat, nem látom a szemedben csillogó szeretetet.

Hajléktalan lélekkel ima a magányban

4.

Egy idő után feltűnt, régen  találkoztunk már. Feltűnt, mert az autót ott láttam minden reggel, de Jóskát nem. Keresgettem is, kicsit tovább várakoztam, hátha megérkezik végül.

(Tegnapi mosolygásainkból)

Elbújtam a kiságy mögé,
a függöny is eltakart,
bújócskáztam anyukámmal,
az idő is úgy elszaladt.

Ó nagy költője a nemzetnek
Hányszor támadsz fel
Hányszor temetnek
Talpra magyar itt az ideje

(Szakácskönyv férfiaknak)

3.

Nekem a Hazám, aranyló búzakalász,
mindig ragyogó szeretés,
olyan mint a legédesebb foszlós kalács,
és földeken a bő termés.

Hol volt, hol nem volt, egyszer a somlói várban a nagyurak elhatározták, hogy borversenyt tartanak a környék boraiból.

(Kép forrása: internet)

TURULTÁJ
/Első :Magyarországon:2OO8.O8.O8./

Szivárvány ragyog az égen
Égi jel piros-fehér-zöld színben
Isten küldte reménységet
Haza hívtuk a testvérséget

Búcsúzik már a nap lemenőben
Sötétség borul a tájra hirtelen
Duna hömpölyög méltósággal új medrében
Nagy remekmű gátja vigyázza el ne térjen

Áldott legyen a föld,
áldott legyen a szép Hazám,
áldott legyen minden gyermek,
szálljon áldás az ég dalán.
 

2.

A telephelyre érkezve a kapus felnyitja a sorompót,  kihajolok a letekert ablakon, köszönök.