Szeretett drága Múzsámnak ajánlva! Újabb fejezete a romantukus verseim sorozatának, mit Ő csal ki belőlem! Köszönöm

Boldog lett a vén Hold, nézték ahogy kacag,
életre lehelt egy apró csillaghadat.
Millió mécsesként csókolva fényezte,
gyémánttá szikrázta, ezüstbe fürdette.

Csodálkozva nézték, nem értette senki.
Mitől tudott ő, hirtelen más lenni?
Máskor felhők mögé bujdokol az éjtől,
ki sem látszik sokszor a nagy szürkeségből.

Lám, most hetvenkedik, önfeledten bókol!
No, de drága pajtás, nem lesz sok a jóból?
A titoknak nyitja egy igenlő szóé,
fülig szerelmes lett, ez a kedves kópé!

Volt pár próbálkozás, számos meddő kurzus,
elutasította a hiú Szaturnusz.
Neptunusz, Uránusz, végül a Jupiter,
szomorúan látta, már senkinek sem kell!

Ám itt lent a földön, völgynek szegletében,
arra járt a minap, s megpillantá éppen?
Hullámzó fodrokon, lágyan ringatózva,
saját arca mását csillogni a tóban.

Figyelmesen nézte; - én lennék ez, tényleg?
Hinni sem akart a tulajdon szemének!
Tátva maradt szája, talán fel sem fogta,
miként sziluettje rezgő táncát ropta.

- Mondd, ki vagy te ott lent, benned kit tiszteljek?
- Én a társad vagyok, ki híven követlek.
Este mikor feljössz, elsőként pillantlak,
hajnalig kísérlek, soha el nem hagylak!

Igaz, mindig eltűnsz, nagy az univerzum!
Néha olyat érzek, nem is figyelsz mert unsz.
Mégis alkonyatkor ha a Nap lenyugszik,
mosolyod simogat, lelkemen kaput nyit.

Édesen elbódít borzongatja testem,
álmot susog a szél miben csak mi ketten.
Lidérceket űzve, reménységet ébreszt,
harmatfátyolba von hitvesedként ébreszt!

Karjaidban tartasz, még viszont ölellek,
kiteljesedsz ettől, égre vetítelek!
Medrem tiszta ágyán mámorosan úszkálsz,
Üstökösként szárnyalsz csóvát húzva úgy szállsz!

Ez hát az örömöd, mit többé nem hajszolsz,
Mennynek ösvényén jársz, s láthatárra rajzolsz!
Íve kosárgörbe vagy néha szabályos,
Szeretlek s te többé nem lehetsz magányos!

Válaszolt a tó, még szelíden csillámlott,
a Hold meg csak bámult, illetődni látszott.
Sápatag korongja reszketve imbolygott,
Kristály tiszta vízben kéjjel megmártózott!

Majd kikerekedett, vágy tüzétől égve,
Izzó gömbként kúszott az ég peremére.
Áttetsző sávjait, gyönyörködve szőtte
színpompásan tágas udvart tündökölve!

Vidám angyal csapat becses drága kőként
ellepte az eget halványkéken, szőkén.
könnyed táncot jártak vígan forgolódtak
zsongó dallamokkal  a tejútig hatoltak

Így vitték a hírét Világmindenségig
párjára lelt a Hold, hű is marad végig
Nincs már többé légi, sem földi gyarlóság
csak az időt álló örökkévalóság!