Először persze terepszemlét tartottak, és Gyuri, aki a legbátrabb lévén vezérnek érezte magát, úgy gondolta, itt az idő, hogy beszédet tartson, és lelket öntsön a másik két Gy. -be. „Fiúk, mi van veletek, miért nem figyeltetek jobban? Ha figyeltünk volna, a nyúl biztosan nem szökik meg!“ „És te hol voltál?“ kontrázott Győző is meg Gyuszi is. „Nálad volt a kisbalta, miért nem dobtad a nyúl után!“ Addig – addig vitáztak, hogy veszekedés lett volna a vége, ha a leghiggadtabb Győző , minden vitát, veszekedést megszakítva kiadta a jelszót: „Menjünk tovább fiúk, és jobban figyeljünk.“ Először távcsővel kikémlelték az akácos környékét. Az kicsit sem érdekelte őket, hogy már

semmi szükség nem volt a távcsőre, hiszen az akácos talán száz méterre sem volt tőlük. De ha a Nagyvadászoknak távcsövük van, akkor természetesen használni kell. Ez az említett akácos, ahol állítólag a ravaszdi tanyája van, egy a  szántóföldekből kissé kiemelkedő homokdombon volt. Ha nem lett volna vastag hótakaró,  látható lett volna a szekérnyom is, ami az akácosba vezetett, hiszen két falu lakosai ide jártak homokot bányászni, mert itt volt a környék legjobb minőségű homokbányája. A homokba  a rókáknak is könnyű kotorékot kaparni, ezért tanyáztak itt már több generáció óta . A ravaszdiaknak biztosan az is jól jött, hogy nem messze az akácostól húzódtak a gazdák szőlői, és a présházak. A Nagyvadászok talán nem is tudták, hogy a róka ugyan ragadozó, de nem veti meg az érett , édes szőlőt sem. Az akácosban ugyan nyáron nagy volt a forgalom a homokbánya miatt, de ősztől tavaszig nem zavarta senki a raviszdiakat, és mindkét falu elég kőzel volt. Így sokszor akadt kakas, vagy liba pecsenye is róka komáék étlapján. A Nagyvadászok leporolták magukról a havat, és most már tényleg csak araszolva, óvatosan haladtak az akácos felé. A környék csendes, nyugodt volt. A távolban ugyan  volt észlelhető mozgás, talán őzek, vagy nyulak lehettek ott, de a környéken csak néhány varjú, meg csóka károgott a levegőben. Ahogy a legszélső bokrok közelébe értek, onnan is nagy robajjal felröppent pár varjú. A Három Gy. meg is torpant araszolásukban. Először is kicsit megijedtek a váratlam zajtól,  meg most már tényleg óvatosak, elővigyázatosak akartak lenni.  Azon tanakodtak, egy irányból közelítsék e meg az akácos közepén levő dombhátat (ahol  Pesta bácsi elmondása szerint) a kotorékoknak lenni kell, mert álllítólag kettő van belőle- a kijárat meg a bejárat. Így mondta Pesta bácsi. Igaz, hogy kicsit kételkedtek a szavában, hiszen egyszer már becsapta őket, de mivel itt még soha nem jártak, kénytelenek voltak a Pesta bácsi útbaigazításai alapján cselekedni.  Úgy határoztak,  Gyuri, mivel van fegyvere, a bokrok sűrűjében közelíti meg a dombhátat, még Gyuszi Győzővel az itt ott felsejlő keréknyomot követve halad tovább. Igaz, hogy Gyurinak semmi kedve nem volt egyedül a sűrű akác bokrok közé nyomulni, de nem akarta, hogy a másik két Gy. gyávának tartsa. Elszántan (kicsit reszkető térdekkel , ezért elég nagy zajjal) behatolt az akácosba. A másik két Gy. kicsit bátrabban lépkedett, de a békés, csendes természet, az elhagyatott táj nekik is félelmetesnek tünt. Ők csendesebben haladtak, hiszen nem kellett szúrós akác bokrokat kerülgetniük. Már majdnem a dombháthoz értek, mikor ugatva rohant feléjük egy nagy bozontos kutya. Földbe gyökerezett a lábuk az ijedtségtől, de maga a kutya is megijedt. Ő ugyanis az akácbokrokból előtörő nagy csörtető zajtól menekült ugatva. Ezért mikor meglátta a két hős Nagyvadászt, akik dermedten álltak elötte, hirtelen jobbra kanyarodva a szántásnak igyekezett, de mindultalan hátra tekintgetett, mintha valakit várna.  Gyuszi a bokrok között nem látta mi is történt, ezért nagy nehezen kiért a tistásra. Tényleg két kotorék tárult a szeme elé. Annyi sok nyom volt mindkét kotorék előtt, hogy ujjongva szólította a másik két Gy.-t.“ Igyekezzetek már, a róka biztosan bent van az odúba, annyi itt a  nyom.“ A másik két Nagyvadász magához térve a rémületből szintén kiért a dombháthoz, de ők már ugy mesélték el Gyurinak, hogy ezek a kotorékok talán nem is róka lyukak, hanem farkasok laknak benne, mert őket is megtámadta egy nagy sárgás farkas, de ők „bátran“ elkergették. „Biztosan kutya volt, hiszen a farkas szürke.“ Szögezte le (most tényleg okosan) Gyuri.  Ahogy kémlelődtek, a nyomokat vizsgálgatták, egyszer csak az egyik lyukból egy kisebb fekete kutya szaladt ki, és a társa után menekült a szántás felé. „Itt nem is rókák tanyáznak, hanem kutyák.“, állapította meg csalódottan a három Gy. Azért Gyuri tanácsára az egyik kotorékba bele gyömöszölték a magukkal hozott szalmát, a másik kotorék bejáratához meg meghurkolták a kötelet. Úgy gondolták, ha van a lyukban róka, a füsttől menekülni fog, de Gyuszi és Győző megrántja a kötelet, így nyakon csípve a ravaszdit. A terv, az talán jó is lett volna, de a szülők is jól számoltak. A szalma is nedves volt, a legénykéknek meg semmi tapasztalatuk nem volt a tűzrakásban, ezért alig öt perc alatt az összes gyúfa elhasználódott minden siker nélkül. „Nem is nagy baj“.mondta Győző. „Hiszen itt kutyák tanyáztak, , és elmenekültek.“ Ha már megtették ezt a nagy utat, kicsit nézelődtek, de mivel semmi érdekeset nem találtak, összeszedték a kötelet, még a szalmát is kiszedték a kotorékból.Kicsit csalódottan indultak hazafelé. Alig távoztak pár méterre, mikor nagyon csendes zajra lettek figyelmesek. Ahogy hátra néztek, úgy meglepődtek, hogy még levegőt is elfelejtettek venni. Az egyik kotorékból éppen akkor óvatoskodott ki egy szépen fejlett, téli szőrzetében pompázó róka. A Három Gy. nem sokáig gyönyörködhetett benne, mert pár másodperc múlva csak a hosszú farka fehér végét látták, ahogy iszkolt a távolabbi erdőség felé.

Bizony, a három Nagyvadász rókát ment fogni, és így mentette meg a ravaszdi irháját. A két kutya összehangoltan vadászott a rókára, és meg is fogták volna, ha nem jön a Három Gy, hogy elűzze őket.

Folyt. Köv.