Kicsit átfésülve...

Most ezt az időt éljük,
Ebben dobban a szívünk.
Keresem a fényt,

A pusztában állt magányosan egy kicsi fa.

Lénárdos haiku

Lágyan, ahogy a karodat tartja a szék
fája, lehajlik, mintha kiesett
volna valami. Ujjaid között már nincs

 Mehemed tragédiája (hivatalos)

Kedves Barátaim!
Volt egyszer egy házifeladat az Újságíró Iskolában. Mehemed tragédiáját kellett többféle műfajban átdolgozni. Nekem így sikerült.
Remélem csalok egy kis mosolyt vele az orcátokra  

Költő, író, poéta,
Rímbe szedve sorolja.
Képzelete szárnyal, repked,

Látod, ott derül már. Hosszú nappalokat
küld nekünk az ég. Felépül a vár,
és lesz igazi tető a fejünk felett...

Saját rémrímemen felbuzdulva.

Miért sír a vadgalamb a fákon,
Fészkén ülve és töprengve,
Vagy fent a levegőégben..

Megint füstölgök. Megint csipi valami a szemem. Bizonyára megint velem van a baj.

Míg megtaláltalak, sok év telt el.
Sok év csapásai sújtották lelkemet.

Lelkekért szólani, a menny oltáránál,
szféráknak zenéjét, zengő zsoltárával.
Csendben ISTENT kérni, égre emelt arccal,
összefont ujjakkal, egymáshoz zárt karral.

Ha bűn a szeretet,
abban élek...
Összeért a lelkünk,

Szeretlek életem...

Sokszor mondják lerágott csont minden szó,
mellyel mi büszkén magyarságunkat
valljuk. Megalázottság örök tűz üszkén

miért kuporgunk? Álljunk fel védekezni!
Viharunk körme vájja ki szemét
ki lelkünket gyalázza, s ez az öröme.

A szeretet sokféle lehet.
Felemelő, vagy mélybe taszító.
Mindkettőt ismerem, hisz
megtörténtek én velem.

Valami ma meghalt, újra a lelkemben.
Egy darab magyarság, tört el derekába.