Hajnalban zörög az öreg vekkeróra.
Álmosan nézek e bolond futóra,
nézem milyen kimérten, hidegen mér,
nyeli a vágtázó időt—belefér.
Az asztalon számítógépem vár,
mellette teám, félliteres pohár.
Ez a reggelim s gondolataimban te,
ahol izgatóként élsz az életembe!
Írni késztetnek a száguldó szavak
és búcsúztatom az elsuhantakat,
aztán e versben elmondom itt neked
az újra születő szerelmemet veled.
Ketyeg az öreg szolga, vén bolond.
Írok, szavak gyűlnek végig a soron:
mert kellesz, mint levegő, mint fény
az újra születő szerelmünk kék egén...
Elképzelem az éltető éneket,
a kettős ünnepelhető életet,
és sok minden elképzelhető még:
a képen fölöttünk, vidám-kék az ég.
2012. február, 12.