"Búcsúzik az ősz a nyártól, dér csókol meg minden rózságat" (című magyarnóta folytatása szepimódra)

 Soha nem mondtam még eddig:
darabokra hullok a létezésben.
Gondolatok dajkálnak és hangom

Földön járó, földön látó
csillag-látomásban érkeztél.
Jöttél, és nem kérdeztél.

Bűnös nép a magyar.

Nap, mint nap ezt hallom rádióban, televízióban, ez olvasom különböző újságokban.

Ő az én büszkeségem...

A Bucsin, fenyőillatos kedvében
hetykélkedik a meleget omntó nyárban
Gyergyó fölött jóistenes szépen
szállfenyők állnak őrt, zöldruhában.

 Előttem, egy régóta idetévedt
 vadkörtefa, fehér bokrétáját

A mi kis falunk végén lakott egy öreg néni. Nagyon szegény volt. Állandóan üres volt a kamrája, még az éhenkórász egerek is elpártoltak tőle.

Anyáknapjára...

Valami súgja szívemnek...

Sötét lepelt
borított ránk
az este.

Ráncos kezed
a kezemet
kereste.

Nem kell már csók,
vad vágy,
mely szédítő.

Egyik reggel, amikor nagymama felébredt, nem találta az ágya mellett a papucsát.

Gátlásaim rabláncát 
széttörni képtelen vagyok,

Ildikónak

Tisztelt Területi Egyeztető Bizottság!

Azzal a kéréssel fordulok a Tisztelt Területi Egyeztető Bizottsághoz, hogy  családi pótlék ügyemben állást foglalni szíveskerdjenek.

Milyen sokféle csend van...

Az írás nagy felelősség...

Szegekkel kivert végitéletek...