Változik most is folyton a szélirány,
forognak a serény bátor kakasok,
ígéretből nem volt mifelénk hiány,
betömnek ők majd minden jaj-hézagot.
Szívesen hódolnak legújabb úrnak,

Mosonba ha visszatérsz
Mosonba ha hazatérsz
Kísér a Duna andalogva
Integet messziről
Templomunk tornya
Vártunk már vártunk
Mikor jössz újra városunkba

Az élet színpadán csendesen hajolj meg,
fejed felemelve, mit még látsz, jól nézd meg.
Nézd, hogy emlékezhess, múltadon merengve,
ki hajdanán voltál, reményekkel telve.

Másnap nyakába vette az erdő nehéz terepét és elindult, hogy megkeresse hiányzó barátját.
Már dél felé járt az idő, amikor több órás gyaloglás után a kopár szikla tövéhez ért.

Egy nemzet készül feltámadásra !
/A nagy menetelés !!! 2O13.1O.27.!/
 

két csend között
ragyog a végtelen
 

Szonett

Mit sem gondolva másra, a világra,
szerelmi-csatánk a hajnalokba nyúlt,
éjszakákon át csak nekünk tombolt, dúlt,
gyümölcsbe fordult bimbózó virága.

Hol volt, hol nem volt, túl a hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is, ott ahol a kurta farkú kismalac túr élt egy király a fiával.

Hatalmas sas szeli át a horizontot. A hegyek és erdők fölött kémleli  a tájat, a gyönyörű fák,  magas sziklák között, melyek fölött sötét felhők gyűlnek és nagy viharra készülődnek.

/ Avagy tartás és önbecsülés fontossága és hiánya/

ha már tavasz

Édes jó apám
Mily örökséget
Hagytál rám
"Jobb lesz egykor neked"
S most vitatkoznék veled

Ha a félhomályban a tóhoz lemegyek,
az álmatlan éjszaka még kötne, fogna,
de leereszkednek hozzám a kék hegyek,
áldásuk adják a zarándoklatomra.

mosolyra hívlak benneteket :))

A színesen vigyorgó plakátok alatt
éhes csecsemő sír, mint koldusporonty,
az anyja egy koszos kukából kapargat
életet, a pólyája szennyes, tépett rongy.

a fényhez odabújnak

Míg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem a fájdalom, Téged annak
hiánya űz halálra,  örök tél,