Ildikónak

Életünk mámor-virágos mezején
őrzöd vággyal csókolt számat,
mellé, nyitott életem tűzöm én
szívedre csöppenő vallomásnak.

Játékunk hevében hozzád térdepel
a korán kelő reggel első fénye,
tükröt tart vasmarkával elébed
a józan élet, hű kép az--tekints beléje!

A csodálkozás üveggolyóján, ha nézed
a szerelemmel festett messzeséget,
ott ahol a pont van, ott kereslek a pontban.

Test-ércbe öntött életem hozom feléd,
s e szívbe zárt szerelmem üzenetét
néked őrzöm, épülő cseppkő sorsban.