szonett

Boldogan átölel, két szeme ragyog,
könnyed lehelete, virág illata.
Lelkéből fakadva, lángot szítana,
nesztelen suhan, száll, mint az angyalok.

Szó amely simogat, szívedig hatol,
benne életre kel, lobban fényesen.
Kebleihez simul, alszik édesen,
lantként pengeted, még értetek dalol.

Így talál reátok, kies virradat,
szelíd folyamként suhan a híd alatt,
összegömbölyödik, gyermekként vacog.

Együtt kéz a kézben, szertelen románc,
február este, Bálint nap alkonyán,
 mit ő az egyetlen, füledbe csacsog.