Villámlás, éktelen csattogás, dörgés. A távolból mély, zengő hangok visszhangoznak: „Átkozott legyen-gyen-gyen…” Ádám és Éva, az első emberpár fejvesztve menekül, én meg utánuk. Néha a lábamra csavarodik egy–egy inda, elesek a kiálló gyökerekben, de nem adom fel! Utolérem őket.  
-   Kedves Ádám! – lihegem kimerülten, amikor megállunk egy napsütötte tisztáson – hova ez a nagy rohanás?
-   Kiűzött minket az Úr a Paradicsomból. Most menekülünk, amerre látunk – válaszol elgyötörten, és lerogy az első farönkre. Oldalbordája követi példáját, s messzire hajítja a kezében lévő almacsutkáját. Gyors mozdulattal lecsapok a bizonyítékra, ki tudja, mikor veszem hasznát.)
-   Mégis mit követtek el, mivel vonták magukra ennyire az Úr haragját?
- Elmesélem az egész történetet, de kérem, hitelesen írja meg, mert nem szeretném kevéske fügefalevelemet sajtóperre költeni. Szóval… nagyon jól éreztem magam a Paradicsomban, nem is tudtam máshol elképzelni az életemet. Amire vágytam, megkaptam. Ehettem minden fa gyümölcséből, lustálkodhattam kedvemre egész nap, s ha nagyon elfáradtam a sok henyélésben, megmártózhattam a jó meleg Eufráteszben.
-   Jól hallottam, minden fa gyümölcséből ehetett?
-   Látom, figyel! Csak a tudás fájáról nem szakíthattam. Eszembe sem volt ellenszegülni az Úr akaratának. Életmódom teljesen megfelt számomra.
-   Nem akarok kötekedő lenni, de egyáltalán nem csábította az ismeretlen?
-   Én egyetlen dolognak nem tudtam soha ellenállni. Minden más hidegen hagyott. Egyedül Éva bájai voltak, amelyek elvarázsoltak. Mindig levett a lábamról, és bizony sosem bántam meg!
-   Maga szerint miért tartják mai napig a férfi nemet az okosabbnak?
-   Nagyobb agytérfogat, több tudás. Ez egyértelmű. Magának elárulom, hogy a pokolba kívánom azt az almát, a vele járó összes tudással együtt.
-   Miért fogadta el akkor mégis azt a tiltott gyümölcsöt?
-   Mindennek az oka a Nő volt! Én csak szenvedő alanya voltam ennek a szerencsétlen kimenetelű gyümölcskóstolónak.
-   Ellenállhatott volna a kísértésnek! Miért nem tette? Ennyire befolyásolható? Vagy nincs önálló akarata?!
-   Honnan sejthettem volna a veszélyt? Egy asszonyi tudás sem volt a fejemben. Egyébként is kényelmesebbnek látszott ez a megoldás, mint fél napos huza-vonába kezdeni Évával. Úgyis mindig az övé az utolsó szó.
-   Ön csak Évát hibáztatja, pedig tudtommal egy kígyónak is szerepe volt ebben a históriában…
-   Ő is jelen volt, de az egész fondorlatot a feleségem tervelte ki. –
Mint nő, szolidaritást érezve Évával, ezt a rágalmat már nem tudtam lenyelni, ezért Ádám orra elé dugtam a Képes Bibliát, amelyet egyik volt lelkész újságíró hallgató tanítványomtól kaptam, mivel számítottam Ádám analfabétizmusára.
     Ádám hosszasan nézegette a kígyó-jelenetet ábrázoló képeket, és elégedetten ismételgette:
-   Milyen jól áll nekem az Ádám-kosztűm! - Majd fütyörészve körbe-körbe forgott, hogy én is szemügyre vehessem férfiúi adottságait. Én meg közben enyhe kárörömmel képzeltem magam elé őt öltönyben, nyakkendőben.
„Hiúság, asszony a neved!” – jutott eszembe a közismert mondás. Mivel szorított az idő, nem töprenghettem tovább.
-   Mi lett a büntetése ennek az engedetlenségnek?
-   Ne is mondja! Engem, az ártatlant ért a súlyos büntetés. Évára a gyerekszülés kínjait szabta ki az Úr, de mi az a katonasághoz, meg a napi borotválkozáshoz képest! És azt, hogy  „férjed után epekedel, ő pedig uralkodik feletted!” Ezt nevezik maguk büntetésnek?! Egy ilyen férfi után epekedni, mint én?! Szerintem ez inkább jutalom! A rám kirótt fáradalmak viszont szörnyűek! Dolgozni, dolgozni… látástól vakulásig.
-   Próbálta már a szülést, vagy egy férj „uralkodását?”
-   Természetesen nem.
-   Ez esetben igen csak elhamarkodottan ítél! - Ehetett volna többet is abból a bizonyos gyümölcsből – fűzöm hozzá gondolatban.
-   Melyek a tervei ezek után?
-   Rögtön hozzálátok az utód-nemzéshez, nehogy Éva megússza valahogy a büntetését. A többit megálmodtam! Két fiam lesz, Káinnak és Ábelnek fogom hívni őket.
-   A Bibliában az olvasható, hogy Káin földműves lett, Ábel pedig juh-pásztor, ám az Ön foglalkozásáról semmit sem hallottam.
-   Terveimben a munka nem is szerepel. Azért nemzek fiakat, hogy legyen, aki dolgozzon. Elég lesz nekem az asszony fölött uralkodni.
-   Sokasodjatok, szaporodjatok, mint a csicsóka! – mondtam búcsúzóul a népi jókívánságot. Vigaszul átnyújtottam az önsajnálattól kimerült Ádámnak egy szép piros paradicsomot. Távozóban odasúgtam a sürgő-forgó Évának:
-   Itt a „Káma Szútra”, meg az „Illatos kert”, és a „Julu-suli” recept gyűjteménye! Ne félj, ezek majd segítenek!
    Éva vigyorogva lapozott bele az ajándékba kapott könyvekbe, majd kaján mosollyal búcsút intett…