Bármeddig tart e véletlen élet,
naponta is felidézlek Anyám,
örök alkonyon és távoli végek
alján szültél, a semmi talaján.

Hol vannak már egykori híveid,
belőlük talán csak én maradtam,
ne keresd őket, ne is szólj nekik,
hadd őrizzelek csak én magamban.

A megtört üvegű ablakon át
néztem fényed mint halványodott,
de tudják a mély-szívgyökerű fák,
a tanúd vagyok, és az maradok.

Csak a hegyek, a tó, én és az ég
sírunk, a sima öböl felett pár bohó
sirály, hiába könnyű ott fenn lég,
a halál néma, sosem hallható.

Tavaszt jósol egy kócsagcsapat,
menekül a tél, tűnik a harag,
csoda volt veled minden pillanat
Anyám, segíts, a szívem meghasad,
mert elsötétül, mert kihűl a Nap.

2015. 02. 28.