Ó, a bú: bánat öccse,
szinonima szomorka –
bú bánattal karöltve
az abszolút mogorva

Hol volt, hol nem volt, egy kicsinyke falu szélén élt egy öreg anyóka. Egész nap a háza előtt üldögélt a kispadon és nézte a járókelőket. Ha úgy hozta a kedve hosszasan elbeszélgetett az emberekkel.

( Kép forrása internet)

Amúgy már megkaptam: te egy víg özvegy vagy!. Mászkálgatsz a világban, gondtalanul, láthatóan, problémáknak nyoma sincs nálad. Imént dőzsöltél Amerikában, aztán ha meg otthon vagy, folyton - folyvást utazgatsz ide-oda. Jól élsz. Mit akarsz?

Almafa virága
néz a napsugárra,
napsugárra
ha néz,
piros pozsgás
lesz az ég.

Csak Te adhatsz választ
tárod fel lelked szépségét,
addig Én hallgatok szavammal
de majd leírom belsőm szépségét.

Gólya madár, gólya madár!
De hamar hazajöttél!
Nem a meleg vár itt rád
Ha nem hosszú hideg tél!
Fagyos itt a szív, a föld is
Elbúvik a kis állat is

Negyvenöt éve volt télen ily meleg a nap sugara.
Emlékszem: havas, jeges úton szálltam a vonatra.
Majd buszra kellett ülnöm, s tovább vitt Parádra.
Ablakon szikrázott, sütött be ránk a nap melege.
Vígan vitt utam és tudtam én, -: találkozom vele.
Találkozom az álmaimmal, visz utam a vágyaimmal.

Ó, a pénz Fönícia
átkozott öröksége,
a titkos alkímia
remélt aranybősége.

575575

Férfi kísérte. Arcán kaján mosoly. Hát
itt van rossz szagú! S a lány megriadt.
Észre se vette ruhájából a melle

Idegen nyelvek olvasztó
tégelyében,
ember-mezők
idegen útjain
hitegettek, 
de reménykedtem.

Ó, a toll a gondolat
vésője – papírra ró
messze vágyó csókokat,
s ígérvényt, mi biztató.

/Veronai tűzben,az áldozatokért/

Eljött a sötét éj
A gonosz kiterítette hálóját
Ütés koppan, szikra lobban
Kegyetlen láng az égre szállt!

       / A fonyódi Jean  Valjean/

      Lassan gyűlik a vágott fa hűvös halomba. Baráti-hegy nyomorultjai  az  András , az egykori vajda két unokája aprítja fejszéjével a tuskókat, a nyolc osztályt végzett Pista és az öccse, az írástudatlan Robi. Nagyapjuk vonásait és mozdulatait próbálom felfedezni bennük, mindhiába. 

Ó, a π a számkirály:
kicsiny, s mégis végtelen-
oly sok elmét ráncigál,
mert képlete képtelen.

Fújd Krónikás trombitádat!
Nagy a nyomor és a bánat
Kietlen tél fagyot hozza
Szél a fákat tépázza
Zúzmara ül a fákon-ágon
Süvít a szél fagyott tájon

Olyan minden mint mindig
a város a folyó a hidak,
temetők lassan kinövik helyüket
séta közben mind kevesebb ismerős akad.

A sűrű náddal borított tájon, amit sokan csak úgy hívtak, hogy a ”világvége”, egy öreg, szikkadt arcú férfi tolta ladikját, hosszú fűzfaággal a hínáros vízen.

Ó, a báj házi krémes:
sárga, habos, cukrozott –
szépséggel telt, igényes
varázs, mit az Úr hozott.