Dér lepte virágos kertem
Fázik az utolsó rózsaszál
Szívemben még a nyár muzsikál
Hópehely csendesen szitál

A Keleti-Kárpátok közepén,
Nagy sziklahegyek koszorújában,
Tarkő hűvös és lankás rejtekén
Élt három tündér a kastélyában.

  Alábbi esemény jó pár évtizeddel ezelőtt történt. Szereplői már régen átköltöztek a Túlvilágra, nincs aki nehezteljen ennek közreadásáért. 

Az utamat végigjártam,
Te voltál az örök társam,
Örömömben, bánatomban,
Bízvást Reád támaszkodtam.

Talán 17 éves lehettem, karcsú lány, hosszú barna hajjal, vékony derékkal, karcsú bokával. Igazi leányalkat. Senki se nézett volna még véletlenül sem fiúsnak. Pedig, ha tudták volna, mi minden lakozott bennem. 

     Pista elég nehezen viselte özvegységét. Nem csak a feleségét, gyermekei édesanyját temette el, hanem a tanácsadóját, irányítóját, élete párját.

Hajnal pírja hasad
Fákon látom csupasz ágakat
Öreg fámon egy levél sem ül
Holló károg fa ágára települ

Sarkady Sándor
verse varázsol
gyermeki lelket,
ébredezőt,

Megpróbálom a kor szelleméhez méltóan azzal a szóhasználattal visszaadni ezt a kis történetet, melyet leírok. Remélem bocsánatos, fiatalkori botlás, s nem több.

Már nincsenek tervek, kialudt az álom,
Sem elvágyódás, talán csak a képzelet,
Itt maradtam végleg, ez lett az otthonom,
Az evolúció engem itt felejtett

Az öreg Lágyo bácsi, aki valamikor a cigánybandában is zenélt, érdekes jelenség volt a faluban.

Történik napjainkban, egy fogorvosi rendelőben.
Szereplők: Orvos
Beteg, Szomorú Jenő
Mancika

Megpróbálom én is, de hogyan is meséljem
Történetem szavakba hogyan is öntsem?
Réges –rég történt, még tervező koromban
Tervet egyeztetni mentünk a fővárosunkba.

Ne hagyj itt Testvér,megfagyok!
Segíts felállni,mert meghalok!
Szóltak a könyörgő hangok
Don kanyarba áldozatnak vitt magyarok

Ötven, hetven év, vagy kilencven? Elmúlt,
minden marad, az idő már mögötted szalad...
Ma már, dédunokáid ősmagyar szemében
fürdik a hajnal, és a születő alkonyat.

Annak idején volt egy kis falucska a Hernád völgyében.