Hogy sokáig álljon Bécsnek büszke vára,
Drótkerítést húztunk a déli határra,
De ki véd meg minket megrontott magunktól,
A rezet is kilopjuk harangjainkból.

Nem tudom már kinek írjak,
gondolatokat, kivel osszak?

Gondoltál-e már arra, hogy mi a csend?
Színtelen, szagtalan, íztelen és megfoghatatlan fogalom.

Úgy 10-12 éves lehettem, amikor egy reggel édesanyám sírva jött be az udvarról.
- Mi történt Édesanyám? Miért sír? – kérdeztem.
- Baj van kisfiam, elvitte a róka az öt legszebb tyúkomat!

Szabad szél száll a pusztáról,
Szilaj paripák vágtatnak vele.
Itt ontott vért a hét vezér…
Pusztaszer honfoglalásunk jelképe.

Zakatol a piros vonat,
előre megy, sosem tolat,
irány most a vén Balaton,
gondomat én félrerakom.

Szomjazom – könnyeim is elapadtak,
ajkaidtól a csókjaid, már rég szárazzak,
itt belül az emlékek, még megmaradtak,
reggelente a rózsák, harmattól csillogna

Erdei út szalad tova
Nőszirom szélét tarkítja
Boldogság járt erre
Azért van a napnak 
Mosolyogni kedve

Nyíljatok csak virágok
Szálljon illatotok
Édesanyám virágai
Jutnak eszembe
Virágok közt a nyuszi
Fészkelt el benne

   Történt Somogy ország déli fertályán, egy Dráva parti nagyközségben, még nem nyilvánították várossá. Kemény tél volt, szokás volt akkoriban, vagy inkább szigorú utasítás, a határőröknek igazoltatni bárhol, a határ bizonyos mélységi vonaláig. Vasútállomáson, vonatokon egyaránt.

„És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad feltarthatatlanul,
Csak szélein marad veszteg hínárja:
S partján a holt víz hátra kanyarul.”
                                Arany János 

Feledhetetlen marad ez az út,
Mi Erdély felé vitte velünk a buszt.
Az utolsó lehetőség megadatott…
Gyönyörűségtől könnyünk csordult 

Lezüllött kocsmák,
szocpribék szigetek,
borospohár a társad,
laposra taposott csikkek.

Szép lány volt a Szidónia,
rajongói körbevették,
de az élet: irónia,
s szakállasként emlegették.

Ragyogó napsugár
Madár ének zengi
Köszöntünk kis virág
Drága kicsi Viki

Édes Hazám, te gyönyörű ország,
szívem telve veled, Magyarország,
határain belül van még egy ország,
Balaton Dráva közt, Somogy ország.

Mióta az eszemet tudom repülni szerettem volna, s ez a kívánságom 1995. októberében teljesült.

A vágyakozás, ott izzik a szemedben!
Hogy lehet, hogy nem látják a fiuk
a tüzet a hiányzó öleléseket?

Régen történt. Ma már csak mosolygok az egészen. A mai fiatalok pedig meg sem értik, hogy milyen világban éltünk valamikor.