Bimbóból fakadó rózsaszál,
áraszd el veletek kertemet,
színek közt nem válogatok,
virágaitokkal vallok szerelmet.

Őseink vallása nem a pogányság;
Hitének alapja: természetimádás.
A villámló égzengések, s a zivatar,
Elemek tombolása, mennydörgés,

Ütött-kopott gyári házak,
vasúti töltés egyik oldalán,
állt egy közösségi kemence,
ahol fakéregnek parazsán,

Nem látja a szem, nem hallja a fül,
Ki is lakik benned, ott legbelül,
Válladon a világ keresztje ül,
Kicsúszik a lényeg kezeid közül,

Nem történt semmi különös,
szót sem érdemel,
hagyom, hogy elmúljon
minden ami fáj.

Mese, mese száll ma,
Mint egy tündér álma

Kávézzunk egyet, és beszélgetni kéne,
rejtett bozótban, árnyékos padon.
Szél elől szaladni és szelet csinálni,

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva
Mint a harmat cseppet a virág issza
Úgy ébred az áhítat a szívemben

Hogy szaladnak a fák
Az életvonatomat követve
Sok mindent gyűjtöttem tarsolyomba
Sok jót, szépet, bánatot cipelve

Kinyílott a vadrózsa virága
Illatozik rózsaszín szirma
Ragyogva néz a világra
Madár kórus énekét zengi rajta

Minden versemben egy kirándulás éled.
Titkot sétálók. Elrepült csókok
repítenek újra  és visznek ' sétányok.

Áthullámzott rajtunk, mint a víz az élet,
Sorsunk zsetonjai már nem sokat érnek,
Elmennek a szülök, becsapnak barátok,
Hálót fonnak körénk, haragot és rácsot,
Megáll a rulett is, becsapott a játék,
De zsebünkben maradt egy végső ajándék,
Asztaltól felállva nem leszünk nyeretlen,
Vigasz találunk a láthatatlan egyben,

Egyszer régen a forró sivatagban, ki tudja, miképpen egy kicsi vízcsepp kiloccsant a kulacsból a homokba.

Egy szép augusztusi nap reggelen
Rám ragyogott a remény kedvesen
Remény, hogy megszületsz majd
Én lehetek a legboldogabb

Ott messze a horizont,
előttem a mély óceán,
állok itt egy szigeten,
oly elhagyottan árván.

Hosszú évek után,
végre megtaláltalak,
nem változtál semmit,
amióta nem láttalak.

Hallod a dobszót, hangosan dobolnak?
Kiárusítása lesz az egész falunak
Közhírré tétetik itt a falu végén
A templom előtt, s falu szélén

Ha én úr lehetnék a saját földemen:
Szeretetből készítenék egy új utat.
S hívnám, ki velem tart: ne félj, csak jöjj velem!
Jó szóval ékítve nemes, nagy harcukat.