Rég határozatlan próbaidőn vagyok,
bizonytalan jövőm kívülről nézem,
a Nagy Főnök még kivár, nem határozott,
majd mennyi időt hagy, tartogat nékem.

     Karácsony közeledett. Beleborzongtam a gondolatba. Ki néztem az ablakon és figyeltem, amint a hatalmas hópelyhek hullnak a földre. Mint nehéz zsákok huppantak a száraz avarra. Betakarták, elrejtették az elmúlás jeleit. Szinte, ott voltam.  A hegyek körül ólálkodó szél, szegélyezte utamat. Átölelt a lenyugvó nap álmos sugara és csak néztem a távoli hegyeket.

Mikor  látod a gyermek szenvedését
Mikor nem jut neki kenyér
Mikor asztalán nem gőzölög az étel
Mikor nem jut ruha,s könny ül szemén

Tavasz helyett lám az ősz volt,
ahol utamba kerültél nekem,
szépséget minden évszak mutat,
mindegyiket másért szeretem.

Most itt élek árván...

Ó mily gyönyörűséges,
szemeidnek rejtett világa,
dióbarna színű fényben,
csillogóan hívó pompája.

Különös, különös karácsony volt,
még most is gyakran álmodom vele.
Baljós szél fújt, szürke havat hordott
ezerkilencszázhatvannyolc tele.

Hogyan regulázzuk meg rosszcsont gyermekünket?
Hogyan tudnánk móresre tanítani?
Akár két jól irányzott atyai pofont is bevetnénk?
Hadd tanulja a kutya-fitye emberséget!

Püspökszentászló csodás arborétuma
még zölddel itt-ott, de a takarót
már gyűjtögeti a szél szép kupacokba.

Lajta partján andalogva
Halk léptekkel az avarban
Őszi lombok, fűzfa ága
Belesimul a Lajtába

Koromnak szép alkonyán
imádkozom értetek,
hogy minden testvért-rokont
egyformán szeressetek.

Karácsony?

   Tamás elhatározta, hogy elmegy motorozni, és magával viszi öccsét, Bencét. November közepe volt, de a nap még szórta sugarát. Tamás 18 éves volt, Bence 15. Jó testvérek voltak, azonban Bencének úgy kellett csinálni, ahogyan a nagyobb testvére mondta, mindig ő diktált, ha jónak tűnt, ha rossznak.
-   Nem fogunk megfázni? – kérdezte Bence.

Így novemberben, már az ősz végén
még jobban nyomaszt az emberhiány,
most pár kósza napsugár is élmény,
 magány fojtogat, mint gyilkos lián.

Kicsi terünk csoda kútja,
kő labdáját ám víz forgatja,
ott a falon Tündérszarvas,
Dráva folyónk oly hatalmas.

Gondolsz-e néha rám?
Mikor hull a fáról a levél
Mikor vad viharával zúg a szél
Mikor hó szállingózik a tájon
Mikor befed mindent a téli álom

Tisztulj emlékezet,
töröld le tükrödről
a ráfagyott homályt –
gyerekkor tündököl