Akkor még nem láttalak
de már megálmodtalak
álmomban dajkáltalak
majd életre hívtalak

Csönd van. Siető léptek átléptek kiálló
árnyékköveket. Évtizedeken
át az út porát verte itt sok esőcsepp.

Szeretni…

Szeretni oly’ könnyű, s néha oly’ nehéz is…
De mégis szeretünk… és szeretünk mégis!
Néha könnyű volna röpkén sutba dobni…
Szeretni mégis kell, s a szívnek dobogni.

Még itt vagyok,
bár lassan ködbevész az életem,
nem tehetem, hogy elmenjek,
s feledjem, hogy még szeretsz,
de annyit még tehetsz.

Csak egy pillanatra került öntudatlan állapotba, és arra tért magához, hogy Erzsike a testével védi őt. Mikor a szemét is kinyitotta, fekvő helyzetében csak bocskoros lábak sokaságát látta, és feltekintve husángokkal, fokosokkal hadonászó kezekre, és tót nyelven ordibáló legényekre lett figyelmes.

Csöppnyi gyermek mosolya
ragyogó, ragyogó, 
szemében minden csoda

Itt vagy, pedig nem vártalak,
beosontál a fák alatt,
nyár éjszakán észrevétlen,
hűs szellő kíséretében.

Csendben fogod megfáradt két kezem
hajam ősz tincseit egyengeted
mosoly bujkál ajkad körül, s nekem
e perc örökkévalóság veled.

Vulgáris bölcselkedés 70 évesen

Mindenek előtt és már azokon is túl
Szívem összeszorul
Kevesebb vagyok de mégis csak több lettem

Egy dallamot kerestem,
téged találtalak.

Szép hercegem nem jött fehér lovon.
Ketten vágtunk át a gondokon.
Együtt éltünk le hosszú éveket,
jártunk sötétben, s láttunk fényeket.

Négy-öt magyar soha ne hajoljon össze,
keresztet ne vessen harangkondulásra.
Ne tűzzön kokárdát, ne hulljon a könnye,
ha Himnuszt kottázna szíve dobbanása.

Nyújtózik a hajnal,
kukucskál a ház,
az ablakon kopog
egy diófaág.

Hol vagy hát Kedves?

Magányom sikolya lelkem csöndjébe hasít,
s felvillan a rád döbbenés kínja bennem:
a távolság közöttünk őrjöngésre tanít!
Hol vagy hát Kedves, hogy megvigasztalj engem?

Kinga tincsek megigéztek,
összeszedtem néhány verset
egy csokorba fontam őket,
(rááldoztam jó pár estet )
s készítettem egy új könyvet..

A sült krump­li­nál is fi­no­mabb, le­rob­bantja rólad a plusz­ki­ló­kat. Pró­báld ki, biz­tos nem fogsz csa­lódni!

Sült zeller!