Anno Édesanyám azt mondta: akkor hagyd ott a bulit gyerekem, amikor a legjobban érzed magad. Azért, mert így mindig arra fogsz emlékezni: mennyire jó volt.
      Úgy látom, neked ez most sikerült. Akkor kellett haza indulnod, amikor a legígéretesebbnek tűntek a dolgok. Hiszen a fiú aki nagyon tetszik neked, az utolsó pillanatban , amikor már útra készen álltál, már rajtad volt a télikabát, akkor lépett hozzád, s határozottan azt mondta:
- márpedig addig nem mész haza, míg nem táncolsz velem egyet!

Így esett, hogy télikabátban roptad vele a táncot. Akárhogyan alakul is a kapcsolat, - egyáltalán lesz e ebből valami kapcsolat - mindketten erre fogtok emlékezni! A záró pillanatra. Ne hogy azt hidd , az ő emlékezetébe nem ez a kép fog előjönni. Dehogyisnem...
Volt ott egy csodálatos lány, akit muszáj volt megtáncoltatni, mielőtt elmegy. Igaz már a télikabát is rajta volt, de mégiscsak elraboltam egy táncra. Emlékezetembe elteszem, s majd meglátjuk mi fog történni. Hátha, talán szeretni... lehet, hátha, talán!
      Kicsim ez a kép, ez a pár perc, meghatározó lesz erről az estéről, még akkor is, ha csak illemből kért fel egy fordulóra, mert nem fajankó. Így köszönte meg, hogy emeltétek e napon élete nagy eseményét, az egyetlent, a megismételhetetlent. Több szalagavató bálja nem lesz.

      Ezt a nagykabátot sokáig őrízd meg! Megérdemli. Csak nagyon kevés lánynak adatik meg, hogy télikabátban is meglátják benne a szépet, a ragyogót, a csillogót. Arra az eshetőségre, ha csak sok év múlva fogtok újra találkozni, az emlék legyen meg, s benne a
Nagykabát...