Bilincsbe vert kézzel,
hogy is lehet írni,
kitépett szívvel,
nem lehet szeretni.

Hegyek karéja ölelte,
védett csendes völgybe,
pihen a kérődző gulya,
így a pulinak sincs dolga.

Volt egyszer egy mesetenger,
nem járt arra sose ember,
nem láthatta volna úgysem –
nem vitt arra gyalogút sem.

Állítsátok meg az őrültet !
Aki kegyetlenül kaszabol
Nem ismer Istent
Sem hazát, sem ember fiát
A kapzsiság uralom hajtja
Fegyvert kipróbálja
Nem hallja a gyermek sírást
A népeknek sírt ás

Ki most vagyok, már nem leszek.
Ezért én mindent megteszek.

Vízzé válik az ég, a rögzített pillanatban

Leért az ősz, vén Dráva partjára,
sok színű ecsetjével, a tájat pingálta,
hej mennyi sok színű festéket hozott,
lám ezen a festő milyen jót kacagott.

Ó, adj több türelmet, Teremtőm, Uram,
békével cipeljem, ami hátra van,
ne korbácsként verjen pár lusta évem,Ű
nyugalom töltsön el, csak azt kérem.

A Független Újságírók Szövetségének elnökeként köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik a "Nemzeti Újságírásért " kitüntetés átadásán részt vettek, megtisztelve ezzel rövid ünnepségünket és mindazokat, akik e szép elismertésben részesültek:  

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy manóapa és egy manóanya. Volt nekik egy manófiúk és egy manólányuk. Boldogan éltek a kicsi manóházukban.

A menekülő harcos
Akit úton talált a szél
Szívében a félelem vert tanyát
Ingoványos ösvényen
Hagyta el a hazát
A honvágy húsába vájt
Örömét nem látta senki
Üldöző fente rá fogát

A tél, ez a hosszú éjszaka
elbódítja a fákat –
ahogyan terjeng a dér szaga,
úgy vetkőznek az ágak:

Veled leszek,
örökké csak Neked.

Egy marék földet csak 
Hozzatok nekem 
Legyen min megpihennem 
Csak egy marék földet 

Száműzöm magamból…

Száműzöm magamból a salakot, mérget,
A haragot, gyűlöletet, bármilyen nehéz,
Hogy egykori énemhez újra visszatérjek,
Mikor enyém volt világ, kerek és egész.

Most minden az elmúlásra hangol,
a lelkemben száz halál barangol.
Szép halottaim a túlvilágon,

Az est fekete fátyolt terít
Az ég boltozatján
Fogyó Hold egyre halovány
A csend átkarol a néma estben

Bár tied én sosem voltam,
de te lehetsz még sorsomban,
ott ahol a pokol tűzét rakják,
majd kapaszkodsz karomban.