Megállok egy kis ház díszes orma előtt,
Amit rózsa ölel, akár hű szeretőt.
Kicsiny ablakából vén anyóka néz ki,
Szívemnek fájdalmát talán csak ő érzi.
|
cs 11/03/16
Dáma Lovag Erdő...
/1956.emlékére/
A Pesti Srácról még nem írtam én
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén
Ki repített benzines palackot nagy erővel
Tankok repültek tűzet okádó csővel
|
cs 11/03/16
Juhászné Bérces...
Elült a zaj. Éled a csend.
Virág virul a síron fent.
Néhol mécses pislákol még,
gyertya tövig égett már rég.
|
Zöld poloskát zabálnak a házak –
honnan jönnek, nincs rá magyarázat:
inváziós lesz tán ez a század?
Észrevétlen lepik el az ágyat –
|
sze 11/02/16
Dáma Lovag Erdő...
Kitekintek a földútra
Kár, kár, kár!
Fekete varjúsereg ezt fújja
,, Kár, kár, kár elmúlt a nyár"
Jó életét siratja?
|
Talán csak az évszakok változása
hagy bennünk nyomokat,
és ahogy az idő velünk szalad,
úgy válnak emlékképpé
egy pillanat alatt.
|
Mozdulatlan álltam ott a sír előtt,
emlékszemekbe néztem réveteg:
hogy lehetne még csak egyszer látnom őt,
s remegve fogni azt a két kezet?
|
Kimegyen a legény csöndes temetőbe,
Bánat fogja kézen, s kíséri menőbe’.
Kőkemény markával vérző szívét marja,
Akár mosott ruhát, levétől facsarja.
Megáll most a legény egy sír előtt, gyászban,
Írott fejfa bújik virág-paplanában.
Ránéz könnyes szemmel, saját neve rajta,
|
h 10/31/16
Dáma Lovag Erdő...
Emlékezés fájdalmával
Írom szomorú soraimat
Siratok anyát, apát
Testvéreimet, rokonaimat
|
Bús szülői ház a falu szélén -
Nem szűnik rólad az ősi átok?
Pokol-füst száll a sárfalú kémény
Torkán, ha magamban hazalátok.
|
Könny nélkül állva, csöndesen emlékezem,
Miközben fölöttem felhők suhannak el.
Ki küldte, mért mennek, tőlük nem kérdezem…
|
v 10/30/16
Juhászné Bérces...
Életútjukat megjárták,
jutalmuk a nyugalom.
Őnekik már nem fáj semmi,
magamat így nyugtatom.
|
Valami itt benn
jajong nagyon,
könnyem pereg,
hagyom-hagyom.
|
Van egy álom, olyan álom,
Hogy azt néha megcsodálom.
S úgy csodálom, mintha volna,
Mintha csak nékem dalolna.
|
v 10/30/16
Dáma Lovag Erdő...
/fejfa kerítés a Búcs - i temetőben /
Szomorú emlékek
Mindig visszatérnek
Fájó szívvel üzennek
A jövő nemzedéknek
|
Csak a csend
érjen hozzám egyszer,
a földön és azon túl,
|
Hámoljunk hímesen,
szeressünk színesen,
csókoljunk ízesen,
|
szo 10/29/16
Mezei István
Befejezek minden megkezdett mondatot,
Nem töltök könnyel az arcomon ránc-árkot,
Az oszthatatlant, ami sajnos megrepedt,
Tákolom, szilánk, repesz ne sebezzetek,
|
- Béla, hogy kerültetek ide?- ugrott Majnihoz Vadász százados, és a kebelére is akarta szorítani, de mikor látta a bekötözött fejét, csak keményen kezet rázott vele. A legény elmondta az útjukat Kenyhecről egészen Osgyánig.
|
p 10/28/16
Dáma Lovag Erdő...
Hallod a zenét,s a néma csendet?
S mi mögötte zajlik a vészes üzenetet
Mi történik az országban?!
Kitört a forradalom!
|