Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A kolbász és a kenyér

Adalberto
Adalberto képe

Egyszer a kolbász és a kenyér összeszólalkozott. Mindegyik azt mondta magáról, hogy ő a fontosabb.

– Belőlem az ember mindig jóízűen falatozik – mondta nagyképűen a kolbász.

– Lárifári – vágott vissza a kenyér. –  Ne hidd, hogy nélkülem tudna élni. Ha elindul reggel, mindig azt mondja a feleségének: Asszony megyek kenyeret keresni.

– Ez csak olyan mondás. Különben is nem kenyeret kap a munkájáért, hanem pénzt. Amin a közeli boltban kolbászt vesz a családjának.

– Meg kenyeret is – javította ki a kenyér. –  Ha nem eszik kolbászhoz kenyeret, akkor elrontja a gyomrát. Nélkülem nem tudna meglenni. Engem még magában is lehet eszegetni. Figyeld meg csak a gyerekeket, milyen szívesen rágcsálnak, ha megéheznek.

– De csak addig, amíg friss vagy és puha. Nincs is rosszabb, mint a savanyú, száraz kenyér. Kár olyan nagyra lenni magadtól. Egy kolbász hónapokig eláll. Sőt akkor vagyunk igazán ízletesek, ha jó sokáig érlelődünk a kamrában. Télen, amikor megszületünk, mindjárt füstre kerülünk, hogy jó sokáig elálljunk.

– Fúj, ronda füstösek vagytok – vágott közbe a kenyér és egy kicsit félre húzódott a kolbásztól, ezzel is kimutatva a felsőbb rendűségét.

– Ezért szeretetnek bennünk sokan. A füst pikáns ízt a kolbásznak. Természetesen az sem utolsó, így hosszú ideig elállunk. Mondd csak barátocskám, ti kenyerek, meddig álltok el? Egy nap, két nap? Szerintem harmadnapra már ehetetlenek vagytok, és ki kell dobni bennetek.

– Ne hidd, egy jól elkészített kenyér akár egy hétig is ehető. De nem is kell elállnunk, mert az ember annyira szeret bennünket, hogy pár nap sem kell, hogy megegyen.

– Na, ne mondd, hogy csak úgy semmi nélkül felzabálnak! Gondolom, egy kis kolbász sem árt, ha van. Ugye?

– Nem tagadom, sokszor esznek mást is a kenyéren kívül. De ha nincs más, akkor én is jóllakatom őket. Múltkor is egy kisfiú csak evett és evett. Majdnem egy szuszra elfogyasztott. Már anyukájának kellett rászólnia: "Elég legyen, kisfiam! Édesapádnak is maradjon a kenyérből.

– Szerintem ő nem csak kenyeret evett. Mit evett hozzád?

– Nem is tudom. Talán valami főzelék volt vacsorára.

– A főzelékben meg kolbász volt. Csak így jó a főzelék. Ki hallott már főzeléket kolbász nélkül?

– Pedig, hidd el, vannak ilyenek is. Ismerek sok embert, aki nem eszik húst. Ők a vegetáriánusok.

– Ez bolondság. Ilyenről én nem hallottam. Bizonyára most találtad ki ezt.

– Isten bizony, vannak ilyen emberek.

– Lehetetlen. Kolbász a világon a legjobb eledel. Szagoljál meg! Ugye, milyen kellemes illat árad belőlem. Állítólag nekem nem lehet nemet mondani. Aki megérez, az mindjárt megéhezik, és minden vágya, hogy megkóstoljon. Te most itt összehordasz mindenféle badarságot, hogy csak bebizonyítsd nekem, te vagy a világon a legfontosabb étek. Mi kolbászok semmire valók vagyunk. Nézd, ott jön egy ember! Mindjárt meglátjuk melyikünk a fontosabb? Melyikünket válassza vacsorára?

Valóban jött egy ember. Látszott rajta, hogy a hosszú út alatt megéhezett.

Vajon melykőjüket viszi magával? – gondolta ugyan azt a kolbász és a kenyér is.

Az ember nagyon megörült a finom eledelnek. Egyszerre nyúlt a kolbász és a kenyér után, majd villámgyorsan, hol egyikbe, hol a másikba harapott.

Még mielőtt a két vitatkozó el tudta volna dönteni, melyikük a fontosabb az ember eltűntette mindkettőt a bendőjében.

Csak néhány lehullott kenyérmorzsa és kolbász darabocska maradt belőlük, amelyeket a környék madarai felcsipegettek, miután az ember elment.

Rovatok: 
Mese