Hát legyen a vers szabad!
Amerre akar, arra szalad –
ne legyen kötött az istenadta:
nyitott az ég, s a vers alatta.
Ne álljanak a sorok vigyázzba,
tömböket minek alkossanak?
Hogy jegye legyen a strófája,

Gyertya lobban 
Advent vasárnapján
Szívünkben hitünk lángja ég
Várjuk a gyermek Jézus ünnepét

Harang kondul szép a hangja
Templomba hív áhítatra
Advent napján,szíved vizsgáld
Szóljon Istenhez hittel imád

Imádságot mondj hitünkért
Családunkért,nemzetünkért
Legyen ünnep minden napod
Gyermek Jézust így várhatod

Betlehemi jászol fölött
Fényes csillag ragyog
Hírdeti fényességgel
A Megváltó megszületett!

Ragyogj csillag, mutasd az utat
Gyermek Jézus jászolához
Vezess el mindnyájunkat
Hogy fény, s szeretet
Árassza el szívünket

Édesanyámra gondolok,
Ha ajándékot horgolok
Karácsony közelgett
Gondoltam csillag terítőt készítek.

El is kezdtem Luca napján
Két kezem járt szaporán
Kis csillagvirág mégis oly kevés,
De nem adtam fel a reményt

Szegedi Karácsony 

Áll a Kárász utca sarkán
Egy óriás fenyő
Díszbe öltözött
Hísz a Karácsony eljő
Fények ragyognak ág koronáján
Színes csillagok világítanak ágán

Ó milyen csoda szép
Ünnepi ruhája
Gyermeki örömmel
Felnőtt is csodálja

Télapó jár a kert alatt.

Korán keltem útra,
épp hogy pirkadott,
ott a horizont fölött,
csak sejtettem a Napot.

Hej, Magyar, mért bánkódsz, mért sír, mondd a nótád?
Mért hull könny szemedből, ha vigadsz is, csalókán?
Mért sírsz, hiszen az ég még mindig ugyanaz,
S amin lépsz, e föld magyar, s ezred éve az.

Decemberi éjben kigyúltak a csillagok
Milliói fényük ragyog,csak ragyog
Hold is felvágtatott
Göncölszekérrel az égre
Pitvara fénylik, hideg fénnyel
Azt mondja a fáma
Hideg szél lesz másnap
Ha nagy pitvara van a holdnak sugarának
Szél hozta a hideget, tombol jókedvében
Hajlongtak a fák, sírtak az ágak

Nyílik szét a gesztenye,
vagy diónak zöld burka,
itt van a színes őszünk,
hát beköszöntött most újra.

575575

Imbolygó utak fel a domb tetejére.
Ajtó, s mögötte boltíves pince.
Hordó a gyomra benne fürt verítéke.

Erre-arra is van présház Tokaj bora
lélekemelő, szunnyadó erő.
A tiszta pihent óbor sárga színében,

táncot kísértet a hangos kóstolgatás.
Bekapott mindent a pince szája
Elalélt ki nem bírta s bor lett a párja.

Jöjjetek sötét, decemberi éjszakák
át néptelen tereken és utcákon,
egy-egy ablakban imbolygó fény, félénk láng
pislogja közeleg már a karácsony.

Ilyenkor vénen újra kisgyerek vagyok,
csomagomat várom és az üdvömet,
már belém fészkelték maguk a csillagok,
körém rakom, mit az év összeszedett.

Elbúcsúzott az ősz, levél ruháit levetette
Álmosan kel fel a nap, nincs kedve
Hűvös hideg napok járnak
Búcsút intenek a tegnapi napsugárnak

Apu!
Egy éve kinyílt a kapu,
s Te átlépted a csendet
a mindenség felett.

Mint egy ronggyá alázott,
kidobott molyos nagykabát,
amit valaha büszkén hordtak,
ám megalázták egyszer sorsát.

Adjatok a szegénynek!
Egy tál meleg ételt
Takarót, ruhát
Szobát fedélnek

575575
A  sirató ősz fagyott hóval takargat.
Fehér lepelben a haldokló táj.
Jégvirágos ablakok néznek dermedten

táncukban mattul az üveg s a kinti táj.
Siető esték, pinceajtó, zár.
Csikorog a rozsdás kulcs, vad dülöngélés.

Hamis az ének a puha hó tetején. 
Úttalan utak, vakít a fehér,
merre, hová és hogyan sokan megfagytak.
 

Sír a hegedű az őszi lomb alatt,
hangjára lejthetik hulló táncukat,
a levelekből össze állt legény és leány,
árva padon ül a még árvább cigány.