Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Halottról jót, vagy semmit?

Csorbatibi
Csorbatibi képe

           Hát nem: csakis az igazat!

Drága Apám!

   Sorsod, életed utolsó rövid, de mégis tán a legnagyobb útja előtti estén szólok hozzád. Tudom, hogy te soha nem hittél Istenben, gyűlölted a vallást, nem szeretted a papokat.
   Mindezt azért, mert a te apád, az én nagyapám bigott vallásos volt és erőszakkal, testi fenyítéssel kényszerített téged a hitre. Mesélted gyermekkoromban, hogy hányszor másztál előle fel a nagy eperfára a tanya udvarán és aztán, amikor csak le kellett jönnöd onnan, milyen kegyetlenül megvesszőzött. Ha nem is volt kenyér az asztalotokon, a vén, Szent Antal-imádó akkor is dobott pénzt a halasi templomban álló szobor előtti perselybe. Aztán elérkezett az ő utolsó útja is – tisztességgel eltemetted.
   Tudod, hányszor vertél meg engem kisgyermekként brutálisan és kegyetlenül? Ó, ne számoljuk…De az a szíj, a katonai szíj, amin hetente kétszer fented a villogó késborotvád, az a szíj nagyon fájt. Kettéhajtottad, az ágyra fektettél hason és ütöttél, ahogy gőzös bosszúd adta az erőt a karodba – mert kiszöktem a kapun, hogy csodát lássak: az évi kirakodó vásár sátrait ott a házunk előtt. Csattogott a dupla széles, vastag marhabőr szíj, kopogott a vascsat gyenge gyermektestemen… Mert a gyermek és az asszony is verve jó – szokja a rendet, szokja meg, hogy alárendelt, hogy szolga és eszébe ne jusson lázadni a sorsa ellen.
   És én lázadtam a sorsom ellen. Egész életemben lázadtam minden emberi gonoszság, leigázás, gyötrés ellen, testem minden porcikájával, idegrendszerem minden neuronjával.
   Ugye, hogy bántotta szigorú atyai tekinteted, hogy én esténként a leckeírás és tanulás után még olvasgattam is ilyen-olyan gyerekkönyveket. Nekem ott kellett tanulnom a kovácsműhelyben napról-napra, évről-évre: míg melegedett a vas, elolvashattam egy-egy oldalt a tankönyveimből. És akkor azt a Verne-könyvet részeg dühödben kikaptad a kezemből és teljes erőből ütni kezdted vele a fejemet és csak verted, verted, míg rojtossá nem szakadozott az a könyv – Kétévi vakáció…hogy vágytam azok közé a hajótörött gyerekek közé, oly boldog lettem volna velük…
   Nem volt az életemnek egyetlen olyan jelentős eseménye, ami előtt ne bántottál volna! Érettségi vizsga, egyetemi felvételi, gépjárművezetési vizsga: mindezek előtti estén a pohár fenekére néztél, egyre sűrűbben és egyre jobban hergelted fel magad, aztán az alkoholos dühödet, azt a benned lévő vadállatot szabadjára engedted a szülői házban. És az a vadállat tépett és mart asszonyt és gyermeket. És csoszogtál félóránként az alsókonyhára, hogy fenntartsd a dózist, a kegyetlenség kémiáját és csapkodtad az ajtókat és ordítva ütötted hatalmas öklöddel anyám testét és én reszketve imádkoztam a fejemre húzott paplan alatt hajnalokig. De elutaztam vizsgázni, felvételizni – félholtan, kialvatlanul, megrettenve: hát ilyen az élet? Erre készülök? Mi értelme ennek az egésznek?
   És levizsgáztam. Kitűnő tanuló voltam és mindent legyőztem, mert nem hittem el, hogy olyan gyalázatos az élet. Mert én meg akartam gyógyítani a te beteg lelkedet, de ahhoz nekem nagyon sokat kellett tanulnom, hogy megértsem, miként működik az ember lelke…Nem jöttél el a katonai eskümre, pedig hogy vártalak – megmutattam volna a díszlépést, a fegyverem, a büszke tartásom az apámnak, hogy most már én védem a Magyar Hazát a ki tudja milyen ellenséggel szemben, és hogy rajtam is van már katonai szíj, de én azzal soha nem érinteném meg a gyermekem, ha megszületik majd. Nem jöttél el, mert totál részegen hemperegtél otthon a magas falakkal bekerített házad udvarán, annak a családi büntetőtábornak a közepén, ahová internáltál engem is.

                                                              *

   Tudod, amikor a halálod előtti napon meglátogattalak a kórházban és észleltem, hogy az ott töltött 10 nap óta először költözött vissza percekre elmédbe az értelem, megkértem a nővéreket, hogy ültessenek föl a betegágyadban. Elővettem egy banánt és megkérdeztem, hogy kérsz-e belőle? Biccentettél a fejeddel, pillantottál a szemeddel. És én oly jóleső érzéssel tördeltem abból az idegen országból érkezett gyümölcsből kisebb darabokat és tettem be a szádba, amit kinyitni is alig bírtál már.
   Mondtam neked, hogy én a fiad vagyok, a Tibi fiad. És te biccentettél – megismertél, tudtad, hogy a nagy fiad van nálad, akit annyit üldöztél egy életen át, mert nem lett melletted kovácsinas, mert ki akart törni abból a pokolból, amibe beleszült az anyám.
   Kitörtem és szelíd lettem és megbocsájtottam neked. Szerintem az Isten rendelte így, hogy éppen akkor térjen vissza a tudatod, amikor én voltam nálad azon az egy órán át. Könnyeztem, mert megértettem ezt az isteni akaratot és úgy cselekedtem, ahogy ebben a drámai helyzetben egy ember a legpontosabban, a legemberibb módon csak cselekedhet. Megetettelek, megitattalak. Megtöröltem a szád, megtöröltem a szemeid, megsimítottam tar koponyádat. Aztán elérkezett a búcsú pillanata – nem tudhattam én sem és te sem, hogy másnap reggel örökre itt fogod hagyni ezt az árnyékvilágot. Felvettem a kabátom és még egyszer odaléptem az ágyad mellé. Nyújtottam feléd a kezem és te az öreg, csupa csont és bőr vén kezed nyújtottad felém.
Elköszöntünk egymástól, Apám. Örökre elköszöntél tőlem.
   Én holnap köszönök el tőled végleg, örökre. Lépdelek a koporsód mögött és csak a jóra fogok emlékezni veled kapcsolatban – tudod, rövid az az út a ravatalozó és a sír között…nem sok időm lesz emlékezni…
Legyen neked könnyű a föld – hidd el nekem is könnyebbé válik a lélegzetvétel ettől a naptól fogva. Szabad leszek és vigyázok a szabadságomra hátralévő életemben nagyon!

Vigyázz anyámra ott a föld alatt, ott fekszik melletted most már mindörökre – ne bántsd őt, mert ott sem hagyom…

 Így is szerető fiad: Tibi    2019. február 24. este

Rovatok: 
Egyéb