Folyamnak két partját egy épített híd köti össze,
de szíved és szívem között szerelem építette,
folyónak hídjáról ha letekintesz a mélységbe,
békésnek tűnő vizet látsz mely hömpölyög medrébe.

Nagyon veszélyes, néha ingatag szerelem hídja,
ez csak a kettőnké nehogy már más is birtokolja,
szerkezetét fotonok anyagából építették,
én oda tehozzád, a fényköveteként érkeznék.

Fénysugár két karom mely melegen ölel egy szívet,
de az út is fotonokból épült mely hozzád vezet,
ajkadon a rózsák kinyílva édesen fogadnak,
én nem tudok ellenállni a forró csókjaidnak.

Mindig ott hídnak a közepén kellett találkoznunk,
ez lélek hídja, melyet egybe szerelemmel fontunk,
ez a fonat egy olyan anyagból legyen meggyúrva,
amely mindennek ellen áll, semmi el nem pusztítja.

Jött ám egy nagy vihar mindennek az elpusztítója,
szél facsarta fellegekből duzzadt folyónak árja,
áradat nem kímélt mindent rombolt tépett szaggatott,
elvitte hidat, virágokat, bokrétás szalagot.

Édes nőm de most neked virággal újra itt vagyok,
innen a túlpartról szellőhátán hozzád rohanok,
ahogy Dráva vize simogatja fűznek ágait,
tekintetem varázsával küldöm szívem vágyait.

írta-Varga István-Barcs-2019.03.02.