Sem  győztes, sem vesztes nem voltam, nem vagyok
Kitártam, de zárok pókhálós ablakot.

Én vagy környezetem veszíthet e többet,
Ha félrevonulok akár egy remete,
Tereim bélelték emlékek, könny, könyvek,
Napjaim morzsáit mélyre eltemetve.
Hazudni magáról nem tud meglett ember,
Kiülnek arcára áruló vonások,
Alkut próbál kötni látszat szeretettel,
De már eb sem akar vélem barátságot.
Ha megfosztalak magamtól most titeket,
Megfizettek érte egyszer kamatostul,
Számon kérik majdan évek, évtizedek,
Mikor e szennyhullám elsimul, elnémul.
Magányos szüreten borom iszogatva
Nem kell a részeg, gyűlölködő társaság,
A vacsorám sosem volt mennyei manna,
Míg” koruk hősei „ a legjavát kapták.
Inkább csak szidjatok, és ne szeressetek,
Függetlenül nemtől, hittől és fajtától,
Erkölcsre oktatnak az örök győztesek,
Szerény termést verek öregedő fámról.
Sebezhetően és kiszolgáltatottan
Sosem lesz békém itt, a ciprusok alatt,
Olyan maradtam, mint egykoron is voltam,
Társaim viharvert költöző madarak.   
Ki követi el a végzetes, nagy hibát,
Ki veszíthet végül, e rongyos vásáron?
Lelkem nem kínálom, a szívemben sziták
Gyöngyeim rostálják, azokat csodálom.
Vérgőzös vitákhoz nem hülyülök hozzá,
Egymást rántva a sárba, az asztal alá,
Ettől lesz az ember fajtiszta magyarrá?
Hát, felterjesztem magam kitaszítottá!

Nem vagyok sem vesztes, sem dicsőült győztes,
Csak magának mormogó, keserű vátesz.

2018. 09. 23.