Annyira siettem hozzád kedves,
világító körte égők sora alatt,
hogy mielőbb meríthessem,
csókos ajkadba vágyó, ajkamat.

Morzsa kutya csontot talált,
nagyot mordult örömében,
szíve egyre csak kalapált,
alig fért el a bőrében.

Csendesen andalgott a Tisza
Partos medrében
Alkony némán búcsút int a tájra
Millió,milló kérész násztáncát járta

Hatvan felé visz a vonat –
engem, meg a csomagomat.
Egykedvűen zötyög velem,
ide-oda leng a fejem.
   Egyedül a kocsiban,
   azt se tudom, hogy mi van?

Mond kiket vigasztalnak szavaid?
Az emlékek mind, a múltba vesztek,
nem rajzolnak képeket, vagy festenek,
szabadok a láncra vert, szorgos kezek.

A világjáró hazaérkezett. Várta
csipketerítő, s a fonott kosár.
Vigyázott, hogy lábát ne érje el a sár.

A meggyilkolt anyós különös esete

/ Egy képzeletbeli látogatás Kecskés Gyulánál /

Egy csöndes szobába hallgatag léptem én,
Felrémlett mind a múlt, kopott, de szép mesén.
Könyvespolc állt elől nagy’ némán, roskatag,
Beszélni vágytak ők, mind e nyűtt oldalak.

Ne sajnáljunk örökké magunkat,
adjuk tiszteletét a múltunknak,
mert az átkozott rablók, még most,
holtukban sem nyugodnak.

Szeretnem kellene az ellenségemet,
Közöny és megvetés érte a felelet,
Hiába edzettem a kételyem, lelkem,
Néha már elfárad, gyengül a türelem,

Holnapután kerekül, kerekül –
most vagyok csak remekül, remekül:
ötvenkilenc befeszül, befeszül,
hozzá hatvan penderül, penderül.

Peng a kasza éle, vígan zeng a nóta.
Aranyló kalásztól ékes ma a róna.
Színaranyban minden, ameddig a szem lát,
Nem is néz az ember… s mért is nézne az mást.

Öreg fának már -
lazulnak gyökerei,
élőhelyet kérnek, követelnek
egyszer, lányai és fiai.

Tiszta fényben,
Hófehéren
Ring az álom
– Délibábom –,
Mint az éden.

Volt egy tücsök, nagyfülű
kezében egy hegedű
éjjel-nappal muzsikált
és csak néha szundikált.

Gyermek korom emlék képe
Péter és Pál ölelése
„Megfértek bíz a naptárba”
S falum búcsújában

Felkiáltó jelet vésett
villámcsapás a fából,
így vált ki az erdőszélen
az élő tölgy magából.