Vica

Még nem voltam tizenhat sem, amikor először nézett úgy rám, hogy zavarba jöttem. Szégyelltem magam. Rögtön keresni kezdtem, miért néz ilyen furcsán engem? Biztos lelapult a hajam! Vagy a szemfestékem elkentem? Vagy a ruhám? Reggel sokáig tépelődtem, melyiket vegyem fel? Talán a másikat kellett volna?
Milyen érdekes! Ha az ember csak a tekintetre gondol, azt idézi vissza, egyből más is jut az eszébe! Lehet, hogy tetszem neki? Olyan kedvesen rám mosolygott! Az arca! Bevésődött az agyamba. Valami bekattant bennem.

Szaladtam a mamához, mondaná meg mi ez? Szüntelenül rá gondolok. Hiába hessengetem el magamtól arcát, újra és újra elébem jön. Nincs itt, s én mégis látom a mosolyát. És valahol belül, szorongást érzek... izzad a tenyerem... szeretnék találkozni vele, de közben félek is... Állandóan izgulok, ha csak eszembe jut... Nem tudok aludni! Reggel alig bírok felkelni. Iskolába kell mennem. Sok a tanulni való. És itt van még a balett is... Különórák... Mindezek után ha hazajövök, nincs egy rendes szobám... ( nagy az átalakítás a házunkban, éppen készül a külön bejáratú, a jelenleginél nagyobb szoba a részemre ) na de mikor lesz meg? Olyan idegesítő minden! Olyan nagyon fáradt vagyok!

Valahogy átvészeltem a tizenhatot, meg a többit is. A fiút is talonba tettem. Hat év múlott el életemből úgy, hogy többnyire tanultam. Már középiskolásan tudtam, hogy pszichológus leszek, ha nagy leszek. Az utolsó szemeszter idején a Hittudományi ismeretek közelebbi, gyakorlati életből vett példákon
keresztüli elsajátítása céljából a teológia tanszakán találkoztunk.

Ma az előadáson észrevettem egy feltűnően csinos, igen szépséges leányt. Villámütésként ért a felismerés... ő Vica!
Még épp csak tizennyolc voltam, amikor megláttam a templomban. Nem lehetett nem észrevenni, hiszen egyszerűen ragyogott. Eddig , csak a mamáját láttam a templomban, a lányt még soha. Anyukámat kérdeztem meg, ki ez a lány? Azt mondta van sejtése, de nem biztos benne, majd utána érdeklődik. Pár hét múlva megint eljött a templomba, ahol igen!, szemeztünk az Istentisztelet alatt. A tekintetét, és bájosan huncut mosolyát, egy pillanatra sem felejtettem el, az eltelt hat év alatt!
Mégis, mindent másképpen tettem, mint tennem kellett volna. Tizennyolc éves fejemet a vérem hajtotta. Isten bocsássa meg, de én már mindenképpen nőt akartam!, nőt és nem egy kamaszlányt, akivel nem tudok mit kezdeni. Anyukám elment a mamájához, mintegy megtudakolni, ő rontja e meg tizennyolc éves fejemet. Nos meggyőződhetett arról, ezt a lányt, bármennyire is tetszem neki, nem kaphatom meg soha, holmi kalandokra. Ezt tudatosította bennem is.
Annyira hajtott a vágy az ismeretlen után, hogy teljesen elfeledkeztem magamról. Bár szüleim a legjobb iskolába járattak, én nem értékeltem kellően, amikor csak lehetett lógtam, a haverokkal buliztam, ittam, cigiztem, és oda jutottam, hogy egy-egy nagy buli után iskolába se mentem. Az igazgató behívatta szüleimet. Mindent elmondott viselt dolgaimról, és javasolta nekik, vegyenek ki ebből a közösségből, mielőtt nagyobb baj lesz velem. Így kerültem osztályismétlésre egy gyengébb minőségű iskolába. És kaptam korrepetitort, akit sikerült időnként megfűznöm egy-egy óra erejéig engedjen lógni! Vannak lányok, könnyen kaphatók, legalább egyet muszáj becsempésznem a gyűjteményembe! A segítségével Vicát is megpróbáltam elcsábítani, de nem jártam sikerrel. Viszont lány volt számolatlan. Minek veszkődtem volna Vicával?
Kicsapongásaimat, kalandozásaimat lelkész édesanyám nagyon rosszul viselte. Egy alkalommal, amikor éppen otthon voltam, hugom egy barátnője nálunk aludt, - és én csúnyán kihasználtam ezt az alkalmat - beosontam hozzá az éjszaka leple alatt. Nem hárította el közeledésem, sőt! Nagyonis akart engem. Kitudódott, - mint minden titok - kapcsolatunk. A szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy feleségül vegyem, annál is inkább, mert Luca azt hazudta, terhes lett. Luca szép lány volt, kedves, szerény, mindenben engedelmes, hát nem bántam a házasságot.
Huszonkét éves voltam ekkor, már teológus hallgató. Megnyugodtam, elfogadtam amit az élet adott ( az élet! és nem Isten !). Kis idő múlva kiderült Luca nem terhes, becsapott, ma már tudom, nem szándékosan tette. Hamarosan úgy éreztem, ezt a lányt nem szeretem szerelemmel, csak úgy használom!
Komolyan belevetettem magam a teológiába. Eldobtam a cigarettát, az italt, a káros szenvedélyeket, talán még az oly mohón kívánt nőt is! Megcsömörlöttem kicsit. Imátkoztam Istenhez, kérve őt, mutassa meg nekem a helyes utat. Sodródtam a puszta létben, kétségek között kínlódva. Egyre inkább azt éreztem Luca nem fogadott el teljes szívével, testével, ezért a másik Ő - Isten - ragadott magával. Minden tudásommal igyekeztem a papi hivatás elsajátítására. Isten a dilemmámat - ami folyvást gyötört - megoldotta.
A feleségem már valóban babát vár, belenyugodva , némi boldogságot színlelve, vártuk a gyermekáldást. Hat hónapos terhes volt, amikor szörnyű fájdalmakra panaszkodva kórházba került, ahol megszülte a gyermeket. A szülés utáni harmadik napon Luca is, a baba is meghalt. A baba nem volt életképes. Feleségem méhében rosszindulatú mióma fejlődött ki. A szülés felgyorsította a gyilkos kór bekövetkeztét. Együtt temettem el őket. Szüleim segítettek a nehéz időszak átvészelésében, a lelki sebek begyógyításában. És persze Isten, akit egyre jobban szerettem.
Már gyakorló pap vagyok egy vidéki egyházban, De még hátravan a teológusi disszertáció ... Érdekel, hogy mi történt az elmúlt idő alatt Vicával! Ha legközelebb találkozunk, odamegyek hozzá. Megkérdezem őt, megismer-e? Egyáltalán emlékszik-e még rám?

Mama

Kisunokám - szintén Vicuska - elképesztően szemtelen velem. De nem bánom, mert tudom, nagyon szeret engem. Most nyíladozik nőisége, szépsége feltűnően ragyog. A fiúk mind észreveszik. Ábel- Krisztián- Márton , mint mondja, odavannak érte. De ő csak játszadozik velük, mert ő egy másik fiút nézett ki magának. Danit! Igen őt szeretné!
Az ember álmaiban a cselekmények eléggé összekuszáltak tudnak lenni. A valóság keveredik az óhajjal. Így történhetett meg, hogy láttam Vicámat és Danit megint találkozni egymással.
Istenem! De hiszen már húszéves házasok! Három csodaszép és igen okos unokával ajándékoztak meg, közülük a legkisebb a tizenhatodikat töltő és most éppen nagyon szerelmes Vicuskám... A fiú helyett engem boldogít, nevetve mondja:
- Hát mit csinálnék veled Mama?
Folyamatosan szerelembe ejtelek ...