Fehér szárnyukkal felverték a Tiszát
Ne aludjon még el, úgy alkony tájt
A folyó ahogy elfolyt békésen
Kérészek nászágya volt tükrében

Rövid a szerelem, rövid a táncuk
Halál ölelésük, szorító a vágyuk
Viszi tova csendesen a folyó szárnyuk
Ringatja őket tiszavirág álmuk

Mert rövid a szerelmük, párválasztásuk
Megfizetnek érte tiszavirág életükkel
Boldog ölelésben hullnak a folyó vízébe
Megsemmisülve virág képében

Mire az alkony pírja beköszönt
Fehér kérészekkel a Tisza hömpölygött
Mint,ha könnyű teherként virágot hordana
Szerelmes kérészek hulltak csokorba

S én álltam a hídon, messze elmerengve
Nagy volt a csend, a nap lemenőben
Gondolataim közt elmerülve
Milyen rövid, tiszavirágnyi az ember élete

Mi is születünk, élünk, szeretünk, s meghalunk
Egy, két tiszavirágnyi emléket hagyunk
S elmerülünk az élet folyóvízében
Hogy éltünk Istennek megköszönve.

2O14.O6.15. Mosonmagyaróvár