Szirmot bont a gyümölcsfa virága,
Majd rálehel a köd és az idő,
Lelibben lágyan a szürke sárba,
De helyébe édes, új termés nő,
Nem élt többet, talán csak egy hetet,
Egy kis szirommal több, vagy kevesebb.

Álomképek hullottak a porba,
hiába vágytam rád szorongva,
kerültük egymást, mosolyogva,
emléked néha kísért álmaimba.

Szőke haját fújja a szél
Mosolyog, ha beszél
Kedves arca, nem feledem
Ő az én unokám nekem

Az argumentum: Fénytől visszaverődő,
halkuló beszéd, tükör, s benne Te,
világít a sötétségben, s nézek az égre

575575
Nagyon régóta száll a pára. Törölni
csak selyem székfű száras kendővel
lehet. De már nincs. Elnyílt a lila virág.

Ez az év valahogy
nehezebb 
mint a többi volt...
és még nincs vége.

A valamikori napnyugtáink
még színesek voltak,
tán éreztem volna akkor?
hogy telni kell fél századnak.

Szép Erdélyországnak, mint tündér palástja,
A színtiszta égbolt kéken terül rája.
És mikor a fénylő épp van feljövőbe’,
Szikrákat szór az ég minden hegytetőre.

Új lapot fogott tollam hegye,
nagykapu elé ért most utam,
tanácstalanul mélázok előtte,
vajon mögöttem, mit hagytam.

Ha áttör a fény,
akkor még van -
éltető remény.

Peti nem szeretett iskolába járni. Őt jobban érdekelte a játék és a csavargás a haverokkal. Édesanyja ezért gyakran korholta kisfiát:

(Kép forrása: clipArt/free)

Ne vágyj vissza - hol kerültek téged,
ne bánd azt a Nőt, aki sosem értett,
lehet – nagyon ritka ki érti szíved,
lehet, sosem ér el az imádott szeretet.

Az igazság a tudat számára csak a beszélt nyelv által létező sajátosság.

Akarod, hogy simogassanak?
Tetesd  akkor bolondnak magad.
Vagy ha fejbekólint a sorsod,
maradj úgy: szeretik a torzót.

Ott zöld lombok alatt,
hol tiszta forrás fakad,
kék meténg ad szőnyeget,
arra vezet, vízpartra utad.

Nekem mindig is többről szólt az éj,
 csillagtérkép Isten játszótere,
a mindenségről  csodákat mesél,
nem zavar a napi terefere.

- Lalikám! Kisfiam! Látom, lekonyult a bajszod, hát mi bánt mostanában?

- Ó, MOMA! Ne is kérdezd. Eszembe jutott  a jó Panama...