Egyetlen megjegyzést, ha megengedsz még: Te öt éves korodtól olvasol, annyi meg annyi kötetes könyvtárad van, kísérleteket végeztél, stb.
Dicséret érte.
Én meg tapasztalati úton-módon vonok le következtetést, de nem áll módomban "tudományos" eszközökkel igazolni a megérzésemet.
Csak olyan költőies ráérzések ezek - nem tudom az értéküket sem. Mások szerint ez a betegségem - és ha nem vigyázok el is tüntetik az eredetiségem, csak hogy hasonlítsak rájuk. Egy egész hadsereggel állok szemben - az egyedüli példány önmagam megőrzéséért...
Én öt évesen egy hajnalon Apámmal együtt mentem át a Halasi úton a szemben lévő nádfedeles, akkor általa bérelt kovácsműhelybe, hogy vaslemezből hidegvágóval és kalapáccsal olyan kisvonatot készítsek, amilyet a tőlem 3 évvel idősebb unokatestvérem kapott a nagybátyámtól. Ő Szikra település állomásfőnöke volt és lenézte az én kovács apámat, pedig az én apám szántott-vetett helyette, míg ő a halasi polgáriban gyűjtötte magába az önhittség hamis gyöngyeit.
Persze a kisvonatból nem lett semmi, de most is emlékszem egy szanki parasztemberre, aki odajött hozzám azon a téli hajnalon, hogy megkérdezze, mit csinálok. Arra is emlékszem, hagy nagyon hideg volt a vas és tele voltam reménnyel és a kis agyamban képpel a vonatomról.