Uram! Tudom, keveset beszélgettünk mostanában,
tudod, én csak úgy tengek-lengek ebben a világban.
Még mindig keresem a hitet, amit nekem adtál,
de megtorpanok minden hitetlen pillanatnál.

   Ma az iskola előtti terjedelmes park sétányát beborította egy hatalmas pepita szőnyeg, melyeket a diákok egyenruhája szőtt be, imitt-amott a hatalmas gesztenyefák árnyéka mintákat rajzolt a maradék kavicsos területekre.

Nem kergettem hiú ábrándokat,
csak egy korcs kutyát az udvaron,
játszottam az életemet,
hogy repült el, nem tudom.

Múlt héten még gyermek voltam,
ma már nyugdíjas leszek,
kettő közt ez meddig tartott?
Csak egy apró szösszenet.

Mi volt a jó, mi volt a rossz,
eldönteni nem tudom,
megszépít már minden régit
emlékező albumom.

(Nagykálló, Máriapócs felé)

Édes hazám, te szép Magyarország,
Ki még nem látott,
Nem tudja, milyen szép az orcád!
Nekem nem hosszú utakat jelented,
Dombok lankáit, Balatont, Dunát, Tiszát,
Alföldet,  hegyeket, búzatengert…

Áldás az eső, forró nyári napon,
még akkor is, ha hirtelen nyakamba kapom,
nem baj, ha sár van, kerülöm a tócsát,
míg a napnak fénysugarát szórják.

Áldás a napfény sötét téli délután,
ha átsüt komor felhők fátyolán,
langyos ereje jólesően melegít,
látványa jókedvet hoz, felvidít.

egyre folyik rólam a víz
valami hidegre vágyom
nem kell nekem a termálvíz
egy nagy pohár sör az álmom

2024. június 26.

Gyermekkorom emlékképe,
Péter és Pál ölelése,
"Megfértek bíz a naptárba",
S falum búcsújában.

Mert az én szép falum
Búcsút ült a vasárnapon,
Szólt a zene, pörgött a hinta,
Szállt az ének, mindenki hallja.

Itt a nyár, csak úgy ragyog!
Péter-Páli búcsúra gondolok.
Édesanyám finom főztje
Rokonságot egybegyűjtötte.

- Figyelj rám egy kicsit! - kérte az anyuka fiától, aki teljesen belemerült telefonjába. - Dávid! Nézz ide!
Már készenlétben egy fotóra, próbálta felhívni magára a figyelmet eredménytelenül. Ekkor átült egy másik székre, közelebb Dávidhoz, és halk, de ingerült hangon próbálta visszahozni a valóságba.

Ha a hajnal az ágyad szélén ülve ér,
könnyed özöne hullik,
s te nem tudod, miért.
Nézed a reggel ébredését,
a felhők mögött nyújtózkodó napsugár első fényét.
Már megint nem aludtam semmit,
tudom, itt a front,
vagy jön és a fájdalmaimon nem enyhít, hanem ront.
Ilyenkor érzékeny vagyok,
egy fájdalmas gondolat, és már sírok,

Egy kis hevesi faluban laktam akkor. Itt béreltem egy kis házat, itt tudtam nyugodtan írni, alkotni. Csendes volt, nyugodt, el tudtam vonulni a világ zajától.

A folyosón sétálgatott fel-alá, hóna alatt a mankójával. A sétálgatás mondjuk túlzás, mert leginkább csak ugrált egyik lábán. Az orvos azt mondta neki, hogy műtét utáni reggel fel kell kelni bármilyen nehéz is.

Uram! Add nekem a hangot,
hogy ki tudjam mondani a szót,
add meg nekem a rosszat,
hogy értékelni tudjam a jót.

Uram, add meg nekem a zajt,
hogy örüljek a csendnek,
legyen enyém a káosz,
hogy súlya legyen a rendnek.

Állok a Madarasi Hargitán
Rengeteg kérdéssel, remegő kezekkel
Nézem az ifjúság alkonyát
Szenvedő lélekkel, csillogó szemekkel

Kérdezném a napot, mely sápadtan ragyog
Kérdezném az eget, mely hidegen vacog
Kérdezném a hótól, a téli takarótól
Kérdezném a keresztet, mely gyökeret eresztett