Ha nem teszed, amit szeretsz,
folyton eldöntik helyetted,
mit lehet, mit szabad,
ez lesz a kereszted.

Cipeled magaddal,
egyre nehezebben,
letenni sem tudod,
szinte lehetetlen.

Mi a jó, és mi a helyes,
tetteid kritizálják,
dicséretet soha nem kapsz,
terveid kidobálják.

Elengedlek, ezt már ugye látod,
Nem ez itt a te vágyott világod.
Szárnyalni akarsz a mámoros éjben,
Elveszni az imádott szerelemben.

Szívedet te már régen másnak adtad,
A vágyott szívet meg tőle elraboltad.
És bár ábrándjaim mind érted égnek,
Koldusa maradok a magányos éjnek.

Az univerzum titkos szegletében
meglett az isteni, szent akarat.
Embert szült a világteremtő
pár milliárdnyi zajos év alatt.

És, hogy ne legyen mindjárt hontalan,
bolygót kapott, olyan szépségeset.
Fejlődhetett itt bizony gondtalan,
e lízing néki igencsak jólesett.

Ess, eső, ess!
Öntözd meg a fákat,
sok a szomjas állat,
olyan nagyon várnak,
hozd a felhősátrad.
Ess, eső, ess!
Öntözd meg a földet,
a száradó zöldet,
hozzad a felhőket,
engedd el a könnyed,
ess, eső, ess!

rutinosan kelsz minden reggel
de sosem előbb, mint tíz óra
kávé kerül az asztalodra
s a nap elé nézel jókedvvel

átgondolod, mit kell megtenned
mi az, ami halaszthatatlan
ne hagyj ki semmit óhatatlan
fejezd is be, ha már elkezdted

Ne kérdezz semmit,
nem kell most a szó,
csak ölelj magadhoz,
ez mindkettőnknek jó!
Ölelj magadhoz szorosan kedvesem,
hogy érezd
a hevesebben verő szívem.
Ne kérdezz semmit,
nem kell most a szó,
veled lenni lelkemnek
oly megnyugtató!
Hozzád simul a remény,
felizzik a vágy,
szerelmes sóhajunk az égbe száll.

Nincsen nékem maradásom,
Elvesztettem minden álmom.
Könnyem hull a nyári szélben,
Elégtek a gyertyafények.

Itt voltam, de mennem kellett,
Mért is marasztalna szívem.
Boldogságom nem találom,
Elvesztettem minden álmom.

Álom, álom, édes álom,
Páromat én nem találom.
Ha itt is volt, elment régen,
Jó helyt van ő békességben.

Csalfa szemeddel mért néztél reám.
Mért hagytad elvérezni szívemet.
Átok ült reám, mióta megszerettelek.
Meglehet, ez ellen tenni már semmit nem lehet.

Zuhogó esőben vártalak, hideg szél fújt, fáztam.
Álomszínű éjjelre vágytam, de csak néztem, hogy
a hajnali szél didergő arcomba
az ázott leveleket milyen megalázóan hányja.

Sári úgy kezdi a reggelt,
Kezében kas, szed eledelt.
Ól felől fut a sok liba,
Mind megeszik, nincs galiba.

Ede már nem kezdő lovász,
Ha fut a ló, gyeplő orrán.
Engedi vagy visszatartja,
Ide jönnek, ha nem bánja.

Eresz alatt madárfészek,
Fecskék benne vígan élnek.
De szép dal a csicsergésük,
Lelki békénk, üdvösségünk.

Minden nap egy élet,
ébredünk, elalszunk.
            Amit e kettő között teszünk,
            érzünk és gondolunk,
            az az életünk,
            az a sorsunk.

Mondd, a percek kihívására hogyan felelsz,
amikor öröm ér, vagy vállad nyomja a kereszt?

Hol van, hol nincs,
önmagában nem találod,
ha bejárod a világot,
mindenhova követ téged,
olyan, mint a sötét éned,

ha fényt gyújtasz a szívedben,
meghúzódik, ott vár lesben,
de ha egy jó lépést teszel,
reád kiált, ne menj, várj még,

megyek veled, hogy létezzek,
én vagyok a szürke árnyék.

2023. július 26.

Állok a Madarasi Hargitán
rengeteg kérdéssel, remegő kezekkel
nézem az ifjúság alkonyát
szenvedő lélekkel, csillogó szemekkel.

Kérdezném a napot, mely sápadtan ragyog
kérdezném az eget, mely hidegen vacog
kérdezném a hótól, - a téli takarótól
kérdezném a keresztet, mely gyökeret eresztett.

anya, apa

   Beszélgettünk. Az öregségről, a barátságról. Ő inkább csak kérdez, szólásra biztat, érdekli a gondolatom, alig szól, de érzem, hogy nagyon figyel rám.
Én csicsergek.

Az ingón - forgó Föld felett szállva
Összekapaszkodik lelkünk szeretetvágya
Ezer bánatunk és örömünk ötvözetében
Remény imádkozik éjben és fényben

Csak te látod szememben a barna csillagot
Mélységében elmerülve kutatod a holnapot
Összekapcsolódó lelkünk szivárvány
Hídja alatt hömpölygő életóceán
Csak Isten tudja mi vár rád és rám.

Ha már nem nyílik több virág,
kiszáradnak a vizek,
vagy folyton esik az eső,
és nem lesz más, csak hideg,
ha elégeted az összes könyvet,
mégis folyton csak fázol,
mi marad akkor neked,
mire emlékszel a mából?
Meleg szobára, kristálytiszta vízre,
pihentető fürdőre,
vagy egy finom ízre,
közös nyaralásra, könnyű sétákra,

Vándor vagyok ezen nagy világon
Járom útjaim végtelen porát
S látom szemekben néha könny ül
Látom az időt az emberek homlokán

Ó, idő, te rút, te csalfa
Csak kacagsz életünk legszebb nyarán
S mi hisszük, tán őrökké élhetünk
De váratlanul hirtelen zár be a bazár