Egy ölelés sohasem lehet késő,
Csak azt mindig teljes szívedből add.
És ha lehet, ne az legyen az utolsó,
Hisz oly rövid az a kicsinyke pillanat.
Hazugságok göröngyös útján
Éljük álszent, hűtelen napjaink.
Elmélkedünk egy megélt csodán,
És mindennap sokszor meghalunk.
|
Látom már a zöldeket,
égi könnycsepp öntözi a földeket.
Kizöldül a tisztás, a domb,
a nyíló virágokon méhecske dong.
Várom a tavaszt,
mikor mindenhol rügyet
s virágot fakaszt.
Érzem a lágy, simogató szellőt,
oly szép, mikor a napsugár áttöri a felhőt.
A tél búcsúzik, s zokog,
völgyben a patak csendesen csobog.
|
áramvonalas, karcsú teste
lágyan siklik a mélykék vízben
lehet reggel, vagy akár este
ő mindig csillog aranyszínben
ha víztükrön napsugár táncol
teste fénylik, mint a szivárvány
pikkelyei közt a fény lángol
nézd, egy aranyhajú királylány
2025. január 12.
|
Vígan úszott a kék vízben, pikkelyein megcsillant az áttört napsugár.
- Itt vagyok, itt a helyem - gondolta, s mélyet "harapott" az oxigéndús vízből. De hirtelen egyedül érezte magát, körötte csak a zöld hínárok járták násztáncukat. Irigyelte őket.
- Nekik bezzeg van párjuk, míg én itt evickélek magányosan. Én, az árva kis halacska.
|
p 02/21/25
Dáma Lovag Erdő...
Még fehér felhők tarkítják az eget.
A hideg velük paroláz,
De a ragyogó napsugár hívására
Kibújik a földből egy szerény kis virág.
Zöld levele kinéz a havas tájra,
Nyílhat-e már fehér virága?
Alig várja ő is a tavasz virradatát.
|
Egy árnyék az ablak előtt, esős délután,
magányos napjain vajon mire vár?
Arca ráncos, haja ősz, megfogta az idő,
de szívesen elmeséli, régen ki is volt ő.
Motorral járta a világot, egyedül vagy bandában,
élte az életét vagány gondtalanságban.
Az erdő adott menedéket, ahol ázott, fázott,
börtönévei alatt szabadságra vágyott.
|
Megláttalak fent az interneten,
azóta hiányzol, én drága kedvesem.
Egy üziben írtam, mily szép a szemed,
és te smájlival nyugtáztad üzenetem.
Rózsákkal szórtad meg inboxomat,
és postaládám egyre csak dagadt.
Vettem azóta még több tárhelyet,
legyen hova küldened a műszíveket.
|
p 02/21/25
Dáma Lovag Erdő...
Boldogság nekem a tavasz csendje,
A tavaszi virradat zenéje,
A pacsirta trillázó éneke,
A virágnyitogató méhek zümmögése.
A gyors patak vidám csobbanása,
A nyári nap érlelő ragyogása,
Az őszi bágyadt napsugár búcsúzása,
Szívemet éltető természet körforgása.
|
Miután hazatért mindenki, keresték Tündét, de még mindig nem volt otthon, és továbbra sem tudtak igazán kapcsolatot teremteni vele.
|
Tündét sokáig tényleg nem tudták utolérni sehogy sem barátai, de mindig gondoltak rá, és míg ők a Föld felszínén voltak, addig megismerték annak szívének gyermekeit is.
|
Tünde egy kis idő múlva újabb világba csöppent, ahol tizenkettő sötétruhás hatalmas mágus várt rá.
|
sze 02/19/25
Pitter Györgyné
Repce virága,
oly délcegen sárga,
szerelmesen néz fel
az alkonysugárra.
A Nap ölelné,
de nagy a távolság,
csókot dob, s küldi
mosolysugarát.
Érintené is,
de mert el nem éri,
az esti szelet
szépen megkéri,
ölelje helyette
a kedves virágot,
vigye el néki
a szerelmes álmot.
|
sze 02/19/25
Dáma Lovag Erdő...
Fehér liliom illatozik kertemben,
Tavaszt hozza minden évben.
Nyíljál hát, liliom, szép virágom,
A szépséges színed megcsodálom.
Fehér virágszál emlékeimbe fűzve,
Kitől kaptam, szívembe zártam örökre.
Drága, jó László öcsém ajándékként adta,
Ha kinyílik, szívem mindig boldogítja.
|
Tünde időközben felnőtt, kicsit hamarabb, mint a társai. De ezen senki nem lepődött meg. De azzal tisztában voltak, hogy egy ideig el kell válniuk
|
Zsuzsikám, nagyon boldog névnapot kívánok neked szeretettel a saját és a Magyarerő csapat minden egyes tagja nevében.
Zsuzsanna jelentése: Liliom
Zsuzsanna
|
Kedves Zsuzsika!
Minden jót kívánok névnapod alkalmából, nagy ölelés! Ildikó
|
Kedves Zsuzsa!
Névnapod alkalmából köszöntelek téged,
Kívánok minden jót, egészséget néked.
Rövid versikémben szeretetet küldök,
Áldjon meg az Isten még sokáig nékünk.
TM
|
Sok idő eltelt, míg az új ismereteket teljesen elsajátították, és tudták alkalmazni is.
|
Pár napig még fürdőztek a sikerükben, hisz megtanultak olvasni, és a kulccsal kinyitották újra azt a bűvös ajtót, ami egy újabb bolygóhoz vezette őket.
|
A szegény ember megbecsülte,
nélküle csak az éhség volt, mi nem kerülte.
Otthon éhes szájak nyúzták,
ekéjét nagy ökrök húzták.
Vetett földbe érte magot,
mit előző évről gondosan elrakott,
ha majd kikel, látja a napot.
Aztán évközben naphosszat csak kapált,
mígnem az éj sokszor leszállt.
|