A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.
Gyöngyösi Zsuzsa
főszerkesztő, Főadmin
(30) 525 6745
Soltész Irén
szerkesztő
Takács Mária
szerkesztő/admin
Nagy Erzsébet
szerkesztő
Hollósi-Simon István
webadmin, főszerkesztő-helyettes
|
Rovatok: Vers Emlékek közt néma csendben, Hozzáérek, ébredezik,
|
|
Rovatok: Vers Rám kacsintott a kora hajnal fénye,
A nap álmosan felkelőben,
Mintha függöny mögül nézne,
Úgy mosolygott a köd tengerében.
Fák közül egy árva rigó füttyent,
Így köszönt nekem jó reggelt.
Szép nap van ma virradóban,
Ősz aranyát szórja, szórja.
|
|
Rovatok: Vers Ha tudnék autót vezetni, defenzív vezető lennék, Szembejönnek fiatalok, fiúk, lányok, Van, hogy kutyákat vezetnek,
|
|
Rovatok: Irodalom Ez a kis ház fából készült, és számomra egy lelki menedék, ami maga a nyugalom kézzelfogható formája, egy csendes szívverés a rohanó világ éles zajában. A tó tükre az égbolt végtelenjét veszi kölcsön minden naplemente pillanatában, és ahogy a nap aranyujjaival festi meg az alkonyatot, a vizet is lángra lobbantja, mint valami rejtett, hűvös tüzet.
|
|
Rovatok: Vers Költő örömpercei. Zsoldos István a Hanságban járva találkozott az eligazító táblán versemmel, amely Hany Istókról szól. Nagyon köszönöm István, nagy örömet szereztél. Ölel: Anna...
Hany Istók emléke...
Hallod, susog a nád!
Valaki jön, valaki itt járt,
Csobban a víz, hajlik a nád.
|
|
Rovatok: Vers A föld aludni készül,
Lombruhájából levetkezett.
Ködpára borul a tájra,
Csend és némaság mindent befed.
Hegycsúcsokra emelkedik a pára,
Csend lett most az úr,
Színes tájat komorrá váltja,
Mintha magára zárná a kaput.
.
Hova lett a millió
|
|
Rovatok: Vers Szomorú a dal,
búsul a kotta,
senki sem olvassa,
zokog a fehér fal.
Mert mondaná,
ő hallja, s ölelne,
ne sírj!
Repedések szöknek
millió irányban,
ahogy testemen,
ahogy lelkeden.
Mert mondaná,
ő is érzi, s ölelne,
|
|
Rovatok: Vers Hirdettétek, „Feltámadott!”
Nem szenved a keresztfán,
Mégis a templomok csendjében,
Kínok közt a keresztről néz le ránk.
Meddig kell még szenvedni?
Mikor könyörültök meg rajta?
Hittel érte imádkozunk,
Ne kerüljön értünk keresztfára.
Istenem, én téged kérlek,
|
|
Rovatok: Vers Mit súg a levél a fának,
Isten áldjon, engem várnak.
Felkap engem, tovavisz a szél,
Bús elmúlásról nekem beszél.
Köszönöm, hogy védtél,
Karjaidba öleltél.
Köszönöm az életet,
Hogy veled élhetek.
Elbúcsúzok tőled,
|
|
Rovatok: Vers Szent Erzsébet kenyere,
Szent Erzsébet, magyarok szentje,
Kenyerét a köténye alá rejtette,
Szegény éhezőket így etette.
Galamb képében szállt el kenyere,
Hiába vigyázták, hiába dorgálták.
Szíve szeretetét elvenni nem tudták.
|
|
Rovatok: Mese Réges-régen, egy eldugott, érintetlen, csendes, zöld szegletében a világnak, ott terült el Tündérvölgy. Ez a hely nem szerepel még a térképeken sem, mert a szív rejtett ösvényein lehet csak odatalálni. A Völgyet örök tavasz járta át, és a fák olyan magasra nőttek, hogy leveleik megérintették a csillagokat.
|
|
Rovatok: Vers Tavasszal, kopasz ágaikon tele rüggyel, Nyáron, amikor lombja hűs árnyat ad,
|
|
Rovatok: Vers Elfáradt a nap November vége 2025. november 18. TM
|
|
Rovatok: Vers A léleknek börtön a test, Ha álmában néha elszökik, És ameddig jár-kel,
|
|
Rovatok: Vers Őszbe vált hajam vad szélben táncol, A bot nem teher, de ritmusadó,
|
|
Rovatok: Vers Ma is a sötétség ébreszt,
novemberi reggel, álomtól borzas még bennem egy szép táj, mezőkkel, bárányfelhőkkel, kéklő hegyekkel, - és akkor megcsörren a vekker.
Napok nevei cikáznak fejemben,
igen, hétfő van, szeretem.
|
|
Rovatok: Vers Szeretnék elveszni a régi parasztvilágban, Az istállók melegét, trágya szagát szívni,
|
|
Rovatok: Vers Novemberi Nap. Novemberi Nap, Csupasz fán verebek Novemberi hónap,
|
|
Rovatok: Vers Ezt nem kellett volna - gondoltam. Sértettség, harag és indulat.
|
|
Rovatok: Irodalom Belenézek, s nem egy elmosódott, mai arcképet látok, hanem egy messzi, tiszta vizű forrást, amelynek mélyén az idő kavicsai fénylenek. Ez a tükör nem üveg és higany, hanem egy mély fekete tó tükröződő felszíne, amely elnyelte az összes nappalom és éjszakám, minden örömöm és könnyem, s most visszamosolyog rám belőle a múlt.
|
